Mikszáth kora. Dokumentumok Nógrád megye 1867–1914 közötti történetéhez - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 56. (Balassagyarmat, 2010)

Dokumentumok

130 Meg kell jegyeznem, hogy Némethy Gyula úr kőszénvevői még eddig egy szekeret sem mázsáltattak meg s ekként a szerződés ez irányban is szi­gorúan betöltendő lészen. A jelen kérelmemre nézve legrövidebb idő alatt szabatos határozatot meghozatni és azt velem közöltetni annyival is inkább esedezem, minthogy ily bizonytalanságban, senki által nem gyámolítva az illő helyen kérelmezni kény telenítetném. Tisztelettel maradok alázatos szolgája Steiner Márk V. 41. iratok 4/1879. 38. Losonc, 1879. július 13. Rosenfeld Miksa, a losonci izraelita iskolának1 a tanítója válaszol a helyi újságban az izraelita iskolát ért szerkesztői bírálatokra. A válasz kiegészítve a szerkesztőnek a levélhez fűzött lábjegyzeteivel Rosenfeld Miksa helybeli izraelita iskola tanítójától oly nyilatkozatot vesszünk, mely élénk fényt vett az úgynevezett orthodox izraelita hitfeleke- zetnek, a szabad sajtó és a modern tanüggyel szemben foglalt álláspontjára. Közöljük e nyilatkozatot ama megjegyzések kíséretében, melyeket minden oly természetű nyilatkozat megérdemel. Tisztelt szerkesztő Úr! Becses lapjának utolsó számában a helybeli izrae­lita iskoláról egy évi fennállása óta első ízben történik röviden említés. (An­nak csak önök örülhetnek. Szerkesztő) Ezen dióhéjba szorított közlemény­ben azonban intézetünk annyi és oly sok váddal van terhelve hogy köteles­ségemnek tartom, azokat úgy az igazság (oh! Szerkesztő) mint a tanügy (ah! szerkesztő) érdekében ezennel megczáfolni. Ezen tudósításban először is a tanfelügyelő úr látogatásáról van szó ama különös megjegyzés kapcsában, (más ember semmi különöset nem talál ben­ne. Szerkesztő) hogy ez alkalommal csak a III. osztályt találták a színhelyen. Elát a többi tanító urak hol voltak tulajdonképpen? kérdé nem egy községi tag a megbotránkozás hangján. Avagy bizony ez a caniculai forróság annyira meghígította agyvelőjöket, hogy sebtében a szomszédos sörházat nézték isko­lának. Dehogy! Ezen kissé furcsa véletlennek oka abban keresendő, hogy 1 A losonci izraelita iskola 1864-ben létesült öt tanítóval.

Next

/
Oldalképek
Tartalom