Salgótarjáni események 1918-1919 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 53. (Salgótarján, 2007)

Másfajta had – Salgótarján védelme (1919. április 30.–június 2.) - A páncélvonat

A páncélvonat Az I. világháború során, kihasználva a viszonylag sűrű vasúthálózatot, kezdték használni a páncélvonatokat. A speciálisan kialakított, 4-15 mm-es páncéllemezzel borított mozdonyból és néhány, ágyúval és gépfegyverekkel felszerelt, valamint hadtáp kocsiból álló szerelvények általában felderítést végeztek. Mozgékonyságukat növelte, hogy nem használták a gyalogság szállítására, csak tűztámogatást nyújtottak részükre. Az I. világháború végén a Monarchia páncélvonatai, mind a 12, Magyarország területén maradt, de felváltva javítás alatt álltak. A tanácsköztársaság idején még kettő, úgynevezett rögtönzött páncélvonat készült. Egyik a budapesti MÁV főműhelyben, a másik pedig a salgótarjáni Acélgyárban, melyek sorszáma 9. és 12. volt. A rögtönzött jelzőt azért kapták, mert mozdonyaik nem a hadrendi 377 típusú gőzmozdonyok voltak, hanem a 376 sorozatszámú általános vontatásra használtak, illetve páncélzatuk kazánlemezből készült. Ezeket a mozdonyokat 1910-ben állították forgalomba és a 300 lóerős gőzgép 50 km-es sebességű haladást tett lehetővé. A kapcsolódó kocsik páncélzata és fegyverzete sem volt teljesen azonos a világháborúban szolgálatot teljesítőkkel. Az Acélgyárban felszerelt páncélvonatról, mely a 9. sorszámot kapta, Somoskeőy István 1967-ben gyűjtött össze adatokat az átalakításban résztvevők felkutatásával. „A szerelvény egyik 1919. május 2. előtti napon befutott Salgótarján külső pályaudvarára. Tüzértisztek - majdnem kizárólag volt pozsonyi tanítók -, néhány altiszt, valamint egy MÁV-állománybeli mozdonyvezető és egy fűtő voltak rajta. Északi irányba folytatni akarták útjukat, ahonnan néhány nap óta, a jelentések szerint, intervenciós csapatok közeledtek. A pályaudvaron akkor éppen Bányik Mihály géppuskás őrmester teljesített ügyeletes szolgálatot. Nevezett a vonat parancsnokában felismerte volt felettesét, Bartasovics főhadnagyot... Bányik javaslatára a főhadnagy beleegyezett abba, hogy a szerelvényt az Acélárugyár kazánkovácsműhelyébe vigyék, s ott páncéllemezekkel beburkoltassák. Bányik abban a műhelyben ismerős volt, mert bevonulása előtt ott, mint mozdonyjavító géplakatos dolgozott. Még aznap délelőtt a vonatot a gyár holtvágányára állították és ott Csarba Ede kazánkovácsmester vezetése alatt lázas munka indult. A mesteren kívül a szerelésben részt vett Gordos József, néhai Czankovics Barnabás, Bányik Mihály és - mint kazánkovácsinas - Jud József, a későbbiek során önkéntes vörös katona, továbbá - kék munkaruhában - a mozdonyvezető és fűtő, végül, nagy szorgalommal, az összes tisztek és altisztek. A műhelyvezetőség részéről a munkát Lizsnyánszki Antal műszaki tisztviselő, most nyugalmazott főmérnök, figyelemmel kísérte. Hajnaltól estig dolgoztak, éjszakára pedig a szerelvényt mindennap a külső pályaudvarra vitték... így sikerült a feladatot 6 nap alatt elvégezni. Csarba Ede ... a következőkről számol be: A mozdony hosszkazánját a biztonsági szelepig hengerelt ózdi 12 mm-es, alul egyenes, felül pedig hajlított 2000 és 1500 mm méretű acéllemezekkel borították. Azokat „racsnikkal", vagyis kézi 142