Gréczi-Zsoldos Enikő: Nógrád vármegye nyelve a XVII. században - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 52. (Salgótarján, 2007)

A XVII. SZÁZADI NÓGRÁD MEGYE NYELVE - A mássalhangzórendszer jellemzői - Megjegyzések a magánhangzók és a mássalhangzók időtartamáról - Magánhangzónyúlás és –rövidülés

teit is sorolhatjuk: feslet, mellet, felet, kőzőt, alat, miát, Termet, hizot stb. Minden bizonnyal mind a szóbelseji, mind a szóvégi rövidülésnél helyesírási egyszerűsítés történt. Akár a korabeli normához igazodónak is nevezhetjük ezt a korabeli esetet, hisz Geleji Katona István nyelvtanában az intervokális helyzetű geminált mássalhangzók mellett ugyanilyen hangtani esetben találunk rövideket is. Ennek ellenkezőjét, a - fonetikai helyzetből adódóan - bizonyára egy hanggal ejtett, de írásban hosszú mássalhangzóval jelölt alakokat is találunk az iratokban, bár erre kevesebb példa akad: esset, szulfát, melly, olly. Magánhangzónyúlás és -rövidülés A magánhangzók hosszúságjelölése sokáig bizonytalan volt, a XVI. században hiányzott vagy szórványos, és így van ez a vizsgált XVII. századi anyagban is. Sok esetben nem is hangtani jelenségről, csupán helyesírási egyszerűsítésről beszélhetünk. Már Szenczi Molnár Albert felfigyel a magánhangzók kvantitásának jelölésével kapcsolatban arra, hogy az ékezetek megváltoztatása maga után vonja a szó jelentésének megváltozását. A mai irodalmi nyelvhez képest eltérést mutat az, hogy nyelvében gyakran megnyúlnak az első szótagbeli, hangsúlyos magánhangzók (pl. túdósb, nyúgovéc). A rövid és a hosszú vokálisok jelentésmegkülönböztető szerepének érzékelése azonban még nem általános a XVII. századi írásgyakorlatban, még ha Szenczi Molnár Albert fel is figyelt erre. Példázzák ezt a korpuszból vett szóalakok is: hányattuk 'hányattuk <határt>', ara 'arra'. Szenczi Molnár Albert és Pereszlényi Pál grammatikájában főként hangsúlyos szótagban gyakori a magánhangzónyúlás. Gyakran olvashatjuk korpuszomban - a fent említett nyelvtanok gyakorlatához híven - hosszú magánhangzóval a volna igealakot és a bé igekötőt. Az e kérdőszóként és mutató névmásként is gyakran hosszú (pl. Láttáé az Tanú..., é darab helljen). Szenczinél az e kérdőszó váltakozva rövid és hosszú, Pereszlényinél mindig é, az előző szóhoz kapcsolódva. A hangsúlyos helyzetű magánhangzónyúlás példái még: Füvét (ragaszkodva az abszolút tő hosszú vokálisához), oltalmazza, gyúladni. Pereszlényinél következetesen rövid az e az emlékezet szóban és változataiban, iratanyagomban is van erre adat: emlékezik. A századot olyannyira jellemzi az ingadozás, hogy egymást követő szavakban is változhat a jelölés, pl. hanyot hányást hányattunk. 85