Gréczi-Zsoldos Enikő: Nógrád vármegye nyelve a XVII. században - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 52. (Salgótarján, 2007)

A XVII. SZÁZADI NÓGRÁD MEGYE NYELVE - A mássalhangzórendszer jellemzői - Néhány helyesírási megjegyzés - A kezdőbetűk, a külön- és egybeírás

Néhány helyesírási megjegyzés A magyarnak a latintól eltérő hangrendszere következtében helyesírásunkat sokáig ingadozás, következetlenség, zavar jellemezte. Az ómagyar kor kancelláriai helyesírása és a XV. századi huszita, mellékjeles rendszer vegyüléséből új résztípusok alakultak ki, melyeknek dokumentumai a későbbi nyelvemlékek. A XVI. században a protestáns és a katolikus felekezet szerinti kétféle írásszokás osztotta meg a magyar nyelvterület írástudóit. E kezdetben tökéletlen, ugyanakkor következetlen rendszer fokozatosan csiszolódott, bár helyesírásunk egységesítése viszonylag késő ideig elhúzódott. A XVII. és a XVIII. századi írásgyakorlatban már egységességre törekedtek, de az igazi helyesírási egység még váratott magára. A XV-XVI. század helyesírási kísérletei után a XVII. századra ugyan kialakult egy viszonylag következetes, mégis több változatot felmutató helyesírás, mely a kiejtés szerinti elvet követte. Az iskola, az irodalom és a hivatalos gyakorlat továbbra is meglett volna ezzel a helyesírással, de megjelent egy reformáló írásgyakorlat, a Geleji Katona Istváné, melyben az etimologikus elv kezdett érvényre jutni (Trócsányi 1956: 575-9). A reform nem hatott általánosan, vizsgált XVII. századi iratanyagom deákjai, lejegyzői a legtöbb esetben a fonetikus elvet követik. A kezdőbetűk, a külön- és egybeírás A nagy- és kisbetűk helyesírásában a felvilágosodás koráig zavar, következetlenség uralkodott. Vizsgált irataim lejegyzői a mondat egyes fontosabb szavait - köznévi voltuk ellenére, valószínűleg idegen nyelvi hatásra gyakran nagy kezdőbetűvel emelték ki, sokszor pedig egyes tulajdonneveket kisbetűvel kezdtek (pl. Uramot, Aßony, Jobbágy; filek). A felvilágosodás kora előtt a külön- és egybeírás is következetlen volt. Gyakran már összetétellé vált elemeket írtak külön, ugyanakkor egybeírtak összetételként alig fölfogható szószerkezeteket. Néhány ilyen adat iratanyagunkból: heg] tető, nap kelet, elő föld, elő menetel, Földes Aszszony, Lakat jártó, lelki isméretünk; faluköszt. XVII. századi iratanyagomban a különírás dominál, olyannyira, hogy még az igekötők többsége is különválik az igétől (pl. el ragadozzák, el múlt, le telepednek, megh kereszteztek, öszve habarodván). Az is kötőszót nagyon gyakran egybeírják az előtte álló szóval, vagy esetenként kötőjellel választják el attól (pl. enis, Vejeis, a hollotis, fetalis, attiafiakis, földrül-is, vérteng-is, volna -is). Szenczi Molnár Albert századeleji nyelvtanában egybeírja az í's-t az illető szóval, Komáromi Csipkés György korábbi 86