Gréczi-Zsoldos Enikő: Nógrád vármegye nyelve a XVII. században - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 52. (Salgótarján, 2007)

A XVII. SZÁZADI NÓGRÁD MEGYE NYELVE - A források morfológiai jelenségei - Az ige forrásaimban - A létige - Az igeidők kifejezési formái

A befejezett múlt többes szám harmadik személyű alakjában a -nak, -nek igei személyrag az ige teljes tövéhez járul, a rag még nem egyszerűsödött. Bár ebben a korban már visszahúzódó tendenciát mutatnak, de még nem tűnnek el teljesen az ilyen alakú többes szám harmadik személyű alakok. Gyakori a -tanak, -tenek ragos forma, mind a létige, mind egyéb igék ragozásában (voltának, ettenek). Vizsgálatom azt mutatja, hogy a bírósági perek anyagában található sok ilyen alakváltozat. Ez a tény is azt jelezheti, hogy ez a múlt idejű forma a beszédben inkább használatos volt ekkor, az írott nyelvből pedig már kezdett kiveszni. A kor grammatikaírói közül már Szenczi Molnár Albert is, később Geleji Katona István is felveszi a -t, -tt-s múlt időt, de többes szám harmadik személyben megengedi az ingadozást a láttak és a vegyülékes láttának forma között. Valószínűleg nyelvjárási vonás forrásaimban a két rövid múlt idejű alak: ett (Kiszellő), megh Eskutt (Patak). A szakirodalom és saját gyűjtési tapasztalataim bizonyítják, hogy a mai palóc nyelvjárásnak is jellemző vonása a -t végű, valamint az eszik, iszik igékben a rövid múlt idő használata (vö. nyelvjárási szakirodalom). A palóc anyanyelvjárású Pereszlényinél vagylagosan fordul elő a hosszú evett és a rövid ett (ött) alak. A nyelvtörténészek általános véleménye szerint e korban a leggyakoribb a -t, -tt jeles befejezett múlt idő használata, emellett az írott nyelv ismeri az elbeszélő múltat, bár ritkán használja, ismeri a folyamatos múltat, de a beszélt nyelvből talán már el is tűntek ekkorra ez utóbbi formák. A nyelvtörténeti irodalom szerint a múlt idő kifejezési formái között fokozatosan tűnik el a funkcióbeli különbség, változatos használatuk inkább stilisztikai fogásként értékelhető. Vizsgálatom azt bizonyítja, hogy a múlt idő kifejezési formái közül mindegyik jogot kap az írott nyelvben, különösebb funkcióbeli elkülönülés nélkül, általános használatban. Komáromi Csipkés György használja még a vala, volt-típusú múlt idejű igealakokat, leírása szerint az írott nyelvben ugyan még megvannak e korban, de megjegyzi: egyre inkább kihalóban vannak. Pereszlényi Pálnál azt olvassuk, hogy az olvasék-típusú igeidő „díszül szolgál az elbeszélésekben"; a szerettek-szerettenek típus használata nála is vagylagos. A Révay Valéria által vizsgált XVII. századi végrendeletszövegben a leggyakrabban a befejezett múlt szerepel, emellett az elbeszélő múltat és az összetett múlt időket is használja a szöveg írója (Révay 1999: 397). Szenczi Molnár Albert szinte mindig a jelen idővel fejezi ki a jövő időt; az -and, -end képzős formát csak elvétve használja; a fog segédigés változat egyszer sem fordul elő grammatikájában. Geleji Katona István a jövőt leggyakrabban a jelennel fejezi ki, ritkább az -and, -end jeles forma, még ritkább a fog segédigés változat. Úgy látszik, hogy az előbbi már kiszorulóban volt, az utóbbi pedig még nem vert gyökeret. Komáromi Csipkés György felis98