Gréczi-Zsoldos Enikő: Nógrád vármegye nyelve a XVII. században - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 52. (Salgótarján, 2007)

AZ ÉRTEKEZÉS CÉLJA, MÓDSZERTANI VÁZA - Külső és belső nyelvi tényezők a XVII. századi Nógrád vármegyében - A regionális normák, különös tekintettel a keleti-északkeleti regionális normákra

A regionális normák, különös tekintettel a keleti-északkeleti regionális normára Némiképp nyelvészeti sablonként, mégis alapvetésként célszerű megállapítanom, hogy a magyar nyelvjárások története szerves része a magyar nyelv történetének, így a nyelvtörténet hagyományos módszertanát a történeti dialektológia és a történeti szociolingvisztika újabb vizsgálati szempontjaival kiegészítve alaposabb megvilágításba helyezhetjük nyelvünk történetének bizonyos szakaszait. Az eltérő vélemények ütközésében nem látjuk tisztán annak a magyar nyelvi fejlődésnek a határvonalát, amelynek megelőző szakaszát a csupán nyelvjárási vonásaiban létező területi nyelvváltozatok képviselik, s amelynek következő etapját az egységes irodalmi és köznyelvi nyelvváltozat megvalósulása jellemzi. Balassa József a XVI. század végére és a XVII. század elejére helyezi a magyar irodalmi nyelv kialakulásának időpontját (Balassa 1937). Pais Dezső némileg eltérő véleménye szerint a XVII. század közepére fő vonásaiban ugyan megvolt az irodalmi nyelv, de nem használták (Pais 1954). Deme László arra figyelmeztet, hogy a XVII. és a XVIII. század ingadozó, a táji nyelvek minden különbözőségét felölelő, egységes főtípust egyáltalán nem mutató nyelvállapotát irodalmi nyelvnek nem nevezhetjük. A XVII. század közepe tájáig kialakult nyelvi változatot magasabb szintű, írásos nyelvjárásnak nevezi. Ez a nyelvjárás hatni tudott, mert megvoltak benne az irodalmi nyelvvé válás feltételei (Deme 1959a). Bárczi Géza szerint határozottan megfigyelhető a XVI. század folyamán az irodalmi nyelvre törekvés, de a XVII. század eleji írott nyelv - a mai irodalmi nyelvhez és a XVI. századi normatörekvésekhez képest - túlságosan rögzítetlen, egysége csak kialakulóban van (Bárczi 1980a). Papp László ennek a kornak az átmenetiségéből adódó, szükségszerűen kétoldalú vizsgálati módot tár fel: „Aki irodalmi nyelvünk, írott nyelvünk egységének kezdeteivel foglalkozik, elkerülhetetlenül szembetalálkozik a nyelvjárások problémájával; aki a magyar nyelvű írásbeliség nagyobb tömegű emlékeit a nyelvjárások történetére vonatkozóan akarja megszólaltatni, óhatatlanul belebonyolódik az egységesülési folyamat kérdéseibe." (Papp 1961:10). Habár a történeti dialektológusok egyöntetű véleménye szerint a XVI. században már vélhetően kialakult a nyelvjárásterületeknek a maihoz hasonló elhelyezkedése, mégis a következő évszázad népességi mozgalmainak eredményeképpen egyes területeken honos nyelvi jellegzetességek kerültek más vidékek nyelvjárási közegébe, melyek folyton változó kiegyenlítődéseket és eltéréseket eredményeztek a magyar nyelvterületen. Nagyjából ugyanettől az időszaktól kezdve kezdenek kialakulni a magyarság egyes régióiban a helyi nyelvjárások, a nyelvjáráscsoportok fölé rétegződő, regioná31