Gréczi-Zsoldos Enikő: Nógrád vármegye nyelve a XVII. században - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 52. (Salgótarján, 2007)

AZ ÉRTEKEZÉS CÉLJA, MÓDSZERTANI VÁZA - Külső és belső nyelvi tényezők a XVII. századi Nógrád vármegyében - A XVII. század nyelvváltozatai

mind jobban erősödik a nyelvi tudat, éreztetik és le is írják a nyelvi egység megvalósulásának szükségességét. Ezen okok miatt jelen értekezés egyes alfejezeteiben kontroll-, avagy segítségképpen, esetleg megerősítés gyanánt használjom a XVII. század fent említett négy grammatikaírójának egymáshoz gyakran közelítő, olykor egymásnak ellentmondó szabályszerű megállapításait, nyelvhasználati sajátosságait. A XVII. század nyelvváltozatai A módszertani tanulságokat figyelembe véve megállapíthatjuk, hogy e vizsgálat végeredménye csupán rekonstrukció lehet: a XVII. századi Nógrád vármegyei deáki írásművekből, az élőbeszédet viszonylag hűen visszaadó tanúvallomásokból, illetve egyes magasabb rangú személyek magánleveleiből kihámozható nyelvállapotnak a korpuszbeli adatok alapján való bemutatása. Pais Dezső szerint irodalmi nyelvünk egy vagy több csoportnyelvből indult ki, hogy meghódítsa az egész nyelvközösséget (Pais 1954). Németh Miklós a szegedi ó'-zés egy szeletének vizsgálatáról írt tanulmányában és doktori értekezésében felveti, hogy a városi írnokok a XVIII. században több nyelvváltozatot is ismerhettek (Németh 1999-2000; 2001). Az egyik minden bizonnyal anyanyelvjárásuk vagy működési helyük regionális nyelvváltozata lehetett, a másik egy normatívabb, nyelvjárás (ok) fölötti változat. Németh Miklós ezt a deákok írásműveit meghatározó normatívabb nyelvváltozatot egy nyelvjárásoktól többé-kevésbé független vagy függetlenedő szociolektusnak nevezi. Tolcsvai Nagy Gábor az ó'-zést vizsgálva számunkra is megfontolandó következtetésre jut: „nincsen elég adat annak megítélésére, hogy a regionális kötöttségek mellett miképpen érvényesülnek a szociális kötöttségek..." (Tolcsvai 1998: 54). A deáki nyelvváltozat mint szociolektus aposztrófálása újszerű vizsgálatot feltételez. Ennek a feltevésnek a bizonyítására leginkább a történeti szociolingvisztika módszerét hívhatjuk segítségül. A deákok írásműveiben megjelenő nyelvváltozat nemcsak a Németh Miklós által leírt XVIII. századi szegedi írnoki nyelvet jellemzi, sajátos helyzetű és állapotú Nógrád vármegye XVII. századi nyelvi rétegződésében is. A szociolingvisztika a szinkróniában is figyelembe veszi a társadalmi csoportok meghatározta nyelvi változók létét, hasonló szociális alapú nyelvi rétegződést a történetiségben is feltételezhetünk. Németh Miklós szerint a szegedi írnokok írásműveikben vagy egy másik dialektust vagy egy területek fölötti nyelvváltozatot képviseltek (Németh 1999-2000). Tolcsvai Nagy Gábor fentebb idézett gondolata alapján feltételezhetjük, hogy a minden bizonnyal diglott deákok írásműveit 27