Gréczi-Zsoldos Enikő: Nógrád vármegye nyelve a XVII. században - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 52. (Salgótarján, 2007)

AZ ÉRTEKEZÉS CÉLJA, MÓDSZERTANI VÁZA - A nyelvföldrajzi metodika

A nyelvföldrajzi metodika Kutatásom komplex metodikájában a meghatározó szociolingvisztikai és dialektológiai vizsgálati módok mellett fontos szerep jut a nyelvföldrajz diszciplínájának, amely a szociális-társadalmi-kulturális miliőt kutató tudományágakkal és a nyelv horizontális, földrajzi szempontú vizsgálatával tart szoros kapcsolatot. A német és a francia nyelvtörténeti kutatásokban (különösen G. Wenker és J. Gilliéron munkáiban), valamint az olasz neolingvisztika képviselőinek (M. Bartoli, G. I. Ascoli) kutatásaiban régóta alkalmazott, korai nyelvföldrajzi módszert a későbbi kutatások más belső, illetve külső nyelvészeti szempontok szerint megújították. Heinrich Löffler a különböző szociolingvisztikai nézetek történetét feldolgozó tanulmányában szól Maurer és a rajnai iskola tanításáról, arról, hogy a nyelv, a történelem és a földrajz egymást kölcsönösen feltételező komponensei egy adott kulturális térnek: „Sprache, Geschichte und Geographie sind sich gegenseitig bedingende Kräfte und gleichberechtigte Komponenten einer Kulturlandschaft" (Löffler 1988: 387) [A nyelv, a társadalom és a földrajz kölcsönösen feltételezett hatóerői és egyenrangú összetevői egy kultúrtájnak.]. Maurer és Wrede kutatásaiban a nyelvi tér és a nyelvi határok nem csupán nyelvföldrajzi, hanem szociológiai értelmet is kapnak. Ezt említi imént idézett tanulmányában Löffler is: „Maurer deutet Sprachräume und -grenzen nicht mehr nur dialektgeographisch, sondern nach Wredes Forderung auch soziologisch." [Maurer a nyelvi tér és határok kérdését már nem csupán nyelvföldrajzilag, hanem Wrede kutatásai alapján szociológiailag is értelmezi.] (1988: 387) A nyelvföldrajzból a későbbi nyelvszociológiai irányzatok is merítettek. Goossens (1988) hasznosnak tartja a nyelvföldrajzi vizsgálatokban a nyelvjárási térképek társadalmi szempontú értékelését. Új módszerként hirdeti Maurerhez hasonlóan a nyelvföldrajz és a szociolingvisztika kapcsolatát: szerinte az interpretációs metodikák közül az extralingvális módszernek kell választ adnia a történeti szociolingvisztikával is foglalkozó kutató számára, mivel az intralingvális szempont önmagában nem szolgáltat elegendő adatot a nyelvföldrajz módszerével dolgozó nyelvjáráskutatónak. A komplexebb metódusnak ugyanis az a lényege, hogy a térképen ábrázolt területi megoszlás eredményeinek értékelésében a kutató a külső nyelvészeti tényeket is figyelembe veszi, a nyelvi-szociális környezet leírását, a társadalmi faktort sem téveszti szem elől. A hazai nyelvtudományban a nyelv területi tagolódásának és a belső típusok különfejlődésének tanulmányozása, a nyelv földrajzi megoszlásának vizsgálata nem csupán a nyelvjárástant érdekelte, de viszonylag korán nyelvtörténeti feladat lett. A magyar dialektológiai kutatások már régen 16