Gréczi-Zsoldos Enikő: Nógrád vármegye nyelve a XVII. században - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 52. (Salgótarján, 2007)

AZ ÉRTEKEZÉS CÉLJA, MÓDSZERTANI VÁZA - A történeti dialektológiáról (a nyelvjárástörténetről)

eredményeket. Jelen értekezés nyelvi elemzése többször támaszkodik erre a jól használható kutatási módszerre. A nyelvjárási jelenségek leírásában fontos szerep jut E. Abaffy Erzsébetnél (1. E. Abaffy 1958, 1965), Németh Miklósnak módszerében jelen értekezéshez közelálló disszertációjában (Németh 2001), valamint értekezésemben is a viszonyításnak: az adatokat szinkrón szempontból vagy egymáshoz, vagy a XVII. századi, egész magyar nyelvterületen jellemző nyelvi állapothoz, vagy a mai köznyelvhez, irodalmi nyelvhez viszonyítom. Bárczi Géza a történeti nyelvjáráskutatóknak régi nyelvjárásainkkal kapcsolatban az alábbi kérdésfelvetéseket javasolja: melyek azok a jelenségek, amelyek a nyelv történetének egy-egy meghatározott szakaszában nyelvjárási jellegűnek mutatkoznak; milyen területhez, illetve a magyar nyelvközösség melyik részéhez lehet csatolni a jelenségeket; mikor indulnak meg a változások, meddig őrzik meg hatóerejüket? Bárczi Géza a történeti nyelvjáráskutatás módszerét azonosnak tartja a nyelvtörténeti módszerrel, s figyelmeztet arra, hogy az adatok hézagait sokszor csak feltevésekkel lehet kitölteni (Bárczi 1947b). Papp Lászlóval egyetértve a komplex nyelvjárástörténeti vizsgálatot hirdetem, melynek része a magyar nyelv külső történetének (a történelmi-politikai-társadalmi okoknak) a leírása is (Papp 1959). Kniezsa István is figyelmeztet arra, hogy - mivel a magyar nyelvjárások keverék jellegűek, ezek pedig mindig egymásra települések eredményei - ügyelni kell az adatok megbízhatóságára. Vizsgált korszakunkban, a XVII. században azonban a nyelvjárási határok már megközelítőleg megegyeznek a maiakkal, hiszen feltételezhetően az ezt megelőző században nagyjából kialakult a mai nyelvjárási területek végleges elhelyezkedése, s ezután határai már nem módosultak nagymértékben (Kniezsa 1954). Természetesen a későbbiekben számolnunk kell kisebb változásokkal, melyek főként a népmozgalmaknak, a migrációnak, a társadalmi-történelmi változásoknak az eredményei. A palóc terület azonban akkoriban nagyjából ugyanolyan határok között helyezkedett el, mint ma. Ennek a történelmileg viharos kornak a nyelvemlékeiből rekonstruált nyelvjárási képhez azonban - Kniezsa figyelmeztetését szem előtt tartva - a történelmi-településtörténeti hátteret is hozzárendeltem, a táj és a benne élő ember viszonyának, a földrajzi areának is - annyira, amennyire a vizsgálat megkívánta - szerepe volt nyelvi eredményeim értékelésében. Benkő Loránd a nyelvjárástörténet módszerbeli lehetőségeit felvázoló tanulmányában jegyzi meg, hogy „.. .a nyelvjárásoknak az élete sokkalta bonyolultabb folyamat annál, hogysem mindig erősen körülhatárolt módszertani sémákba szorítható legyen" (Benkő 1976:106). 15