Gréczi-Zsoldos Enikő: Nógrád vármegye nyelve a XVII. században - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 52. (Salgótarján, 2007)

A XVII. SZÁZADI NÓGRÁD MEGYE NYELVE - A források morfológiai jelenségei - A vonatkozó névmás alakjai forrásaimban

A vonatkozó névmás alakjainak számbavételekor jól látható a hasonult változat (pl. ammi) kevés számú megjelenése. A nyelvtörténet eredményei szerint az ammi alakváltozat, mely az az összetételi előtag z-jének hasonulásából és az intervokális helyzetű mássalhangzó geminálódásából jött létre, kétféle folyamat eredménye lehetett: 1. a+ki > aki > geminálódással akki; 2. az+ki > teljes hasonulással akki, s később rövidült a mássalhangzó (Benkő 1992). A kései ómagyar korban észlelhető a palatális hangrendű utalószó és a vonatkozó névmás összekapcsolódása, ez a vizsgált XVII. századi korpusz egyes irataiban is felfedezhető. Ez a jelenség meggyökeresedni nem tudott, a kezdeményezés szórványos maradt, a veláris mutató névmási utalószó lett a vonatkozó névmás előtagja. A geminálódott, hasonult alak összesen 9-szer olvasható a vizsgált korpuszban, az írásban aposztróffal jelölt változat {ami típus) 23-szor jelenik meg. Mindkét típus a normához közelítésnek a jele. Az egységesülő nyelvváltozathoz való közeledés és az azt megelőző állapotot tükröző vonatkozó névmási alakok használata között nem húzható olyan éles határvonal, mint például a vizsgált iratok határozóragjainak regionális és az egységesülés irányába mutató alakváltozatai között. A mutató névmási előtagból és a vonatkozó névmási utótagból végül összetett szó lett, melynek végső fázisát az egybeírás mutatja. Az ómagyar kor végén még kevés az akki, aki változat, többségben az előtag nélküli alak jelenik meg; az összetett szóvá válás folyamata a mi névmásban jutott el legtovább - ami, az mi, ammi (Benkő 1992). Vizsgált iratanyagomban az ami típus már a század elején, egy 1616-os füleki örökbeadási nyilatkozatban, azaz egy jegyző írta jogi iratban jelentkezik. Több olyan forrás is származik a század első feléből, amelyben a z-s változat eltűnik {ami, a mi, ammi típusú névmások). Az asszimilációs ammi alakú vonatkozó névmást csak egyetlen deák által írt néhány jobbágypanaszban: a szurdokpüspöki levelekben találhatjuk meg. Révay Valéria - XVII. századi forrásainak vizsgálata alapján - arra a megállapításra jutott, hogy az az még nem vonódott össze a mi, mely stb. vonatkozó névmással vagy névmási határozószóval (Révay 1999). Papp László a mássalhangzó előtti az viselkedéséről ezt írja: „...olyan erős az íráshagyomány, hogy a valódi ejtés csak olykor-olykor tükröződik az írásképben" (Papp 1956: 470). Adatai között megtalálható a mai köznyelvi a- előtagú változat, az átmeneti helyzetű, hasonult alak {ammi típus) és a korban hagyományos az- előtagú forma egyaránt. Szenczi Molnár Albert grammatikája a vegyes használatról tesz tanúságot: olvashatunk nála az- és a- előtagú alakváltozatokat egyaránt. 110