Shvoy Miklós: Nógrád megye leírása 1874–1875 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 51. (Salgótarján, 2006)

C. SHVOY MIKLÓS: NÓGRÁD MEGYE LEÍRÁSA - XII. Iparintézetek és gyárak - 4. Salgó-tarjáni vasfinomító gyár

szén. Az alakult társaság fő feladata volt tehát, midőn szerződésileg a nyersvasszükséglet évekre biztosítva volt, a széntelepek megszerzése, melyek másrészt kiterjedésük és mennyiségük által egy nagy termelőképességgel beruházott gyárat, évek hosszú sora alatt láthas[sanak] el tüzelőanyaggal. Ily majdnem kifogyhatatlan széntelepek hazánkban többek közt a salgótarjáni határban léteznek. S tekintve Salgó-Tarján kedvező fekvését az északi vasút mellett, továbbá ezen vaspályának célba vett összeköttetéseit a gömöri vasúttal, mely utóbbi a nyerstermelő nagy olvasztókat jobbára mind összeköttetésbe hozza Salgó-Tarjánnal, az újjonnan alakult részvénytársulat Salgó-Tarjánba határozta a finomítógyár felállítását, és kellő intézkedéseket tett megfelelő széntelepek és gyári helyiségek megszerzésére. Már előre azon szempont volt a gyár leendő építésénél mérvadó, hogy a berendezésre nézve a jelenlegi, oly nagyszerűen kifejlődött vasipar színvonalán álljon. Ezen célból az alakult bizottmány kebeléből szakférfiakat küldött ki Német- és Franciaország nevezetes gyárai megtekintése és tanulmányozása céljából, esetleg egy tapasztalt vaskohász szerződtetés[é]re, kire közvetlen bízandó volna a gyár építése. A bizottmány ebbéli célirányos eljárása eredményezte, hogy már 1868. április havában megkezdhető volt a gyár tettleges építése, midőn a széntelepek már beszerezve voltak, s ott a bányák feltárásán már erőteljesen dolgoztak. Az 1870. év második felében a gyár tető alatt és gépekkel, megkereső beruházásokkal el volt látva, úgyhogy egyik részében dolgoztathatott. De a kezdet nehézségei a gyár tökéletes üzembe hozatalát 1871. november haváig halasztották, mely időben azután a gyár folyton működött, és készítményeit a világ piacára kezdte hordani. A kezdet nehézségei különösen abban rejlettek, hogy a gyár, bár páratlan kitűnőséggel lett tervezve és berendezve, berendezése, más szerint a forrasztókemencék, a legjobb minőségű porosz kőszénre voltak alkalmazva, míg ellenben a gyárnak csak alább rendelt minőségű barnakőszén állott rendelkezésére, így kénytelen volt a gyár két éven át szükségletének egy részét, tudniillik a forrasztó műtétre szükséges szent, idegen szénbányákból jobb minőségben beszerezni, s saját szenét csak a kavarászatra használni, hol csekélyebb hőfok fejtetik ki, s ott saját kőszene teljesen kielégítő. Ezen idő alatt az eddigi tapasztalatok alapján a gyár Siemens módjára készült gőzforrasztó kemencékkel lett ellátva, melyek ugyanis a kevésbé jó tüzelőanyagot is képessé teszik a legnagyobb hőfok előidézéséhez, mely ugyanis a vasforrasztáshoz nélkülözhetetlen. gyár helyéül Salgótarjánt szemelte ki. A gyár tényleges működése 1871-ben kezdődött. A Salgótarjáni Vasfinomító Társulatot 1881-ben a Rimamurány-völgyi Vasmű Részvénytársasággal fuzionálták, amelyből létrejött a Rimamurány-Salgótarján Vasmű Részvénytársaság, amelynek igazgatósági tagja volt. Futó, 1944. 429. p.; Gömör-Kishont vármegye 572. p., 610-612. p.; A Salgótarjáni Kohászati Üzemek, 1993.18-21. p. 176