Szederjesi Cecília - Tyekvicska Árpád: Senkiföldjén. Adatok, források, dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 50. (Balassagyarmat-Salgótarján, 2006)

Lágerélet –Auschwitzba deportáltak és kisegítő munkaszolgálatosok visszaemlékezései - Salgótarján - – Gescheit Károly visszaemlékezése

Salgótarján Gescheit Károly Részlet a DEGOB 2667. számú jegyzőkönyvéből Gescheit Károly tanulóval felvette Lukács Éva Budapesten, a DEGOB Bethlen téri irodájában, 1945. augusztus 23-án. Itt [Salgótarjánban, 1944. május 2-án] vagoníroztak. Az elindulás egy rossz ómennel kezdődött. Egy férfi valahogy rosszul kapaszkodott fel, két vagon közé került, és elinduláskor megingott, leesett, a kerekek alá került és meghalt. Éjjel 2 óra körül Hatvanba értünk. Kivagoníroztunk, és a koromsötétségben gyalogosan átmentünk Gombosra. Itt Verák (Gyöngyös) és Garai (Hatvan) őrvezetők nagy kiáltásokkal fogadtak, és kihirdették, hogy újabb kutatás lesz. Ez már sokkal komolyabb volt, mint az előző, még Salgótarjánban. Pénzt csak 10 P-ig hagytak meg, és akinél 50 P-t találtak, azt levetkőztették, elverték és másnap kikötötték a napra több órára. Minden nap menetgyakorlatokat tartottak, teljes felszereléssel. Ezek rendszerint a hegy közepén kezdődtek futással, és közben énekelni kellett. Aki nem bírta és lemaradt, azt szíjjal vagy puskatussal agyba-főbe verték. Este, mikor beérkeztünk a körletbe, [az őrvezető] lezáratta a kutakat és bezárattak bennünket a pajtákba. Egy este légitámadást kaptunk, nem engedett ki, és hangosan kiabálta: most dögöljetek meg, ronda, büdös zsidók! Ezek a ti gépeitek! Ez így ment négy napig, míg végre leérkezett a századparancsnok, egy őrnagy, beosztottak minket századokba. Feltűnt nekünk, hogy Garai szinte egészen félvállról és pökhendien beszélt az őrnaggyal, ülve akkor, mikor amaz állott. Később megtudtuk, hogy ez a Garai valamilyen katonai kiküldött és különfunkciót tölt be. Három nap múlva elindultunk, és megérkeztünk Kiskunlacházára. Kiskunlacházán repülőteret építettünk, és itt összetalálkoztam apámmal. Ugyanis Salgótarjánból nem indítottak mindenkit egy helyre. A németek alatt dolgoztunk, a Wehrmacht vezetése alatt. A munka elég nehéz volt, 180-200 kgos cementes zsákokat kellett 70 m-es úton vállon vinni. A vezetők nem sürgették a munkát, kosztunk volt bőven, sőt pótlást is szereztünk a lakosságtól, cserébe ruhaneműért. Akinek voltak Pesten rokonai, azokat vasárnaponként a németek autókon felhozták Pestre. Itt, mondhatom, jó dolgunk volt. Az oroszok közeledtére elindították a századot több csoportban a Dunántúl felé, avval a céllal, hogy átvisznek Németországba. Ismét elkerültem apámtól. Mikor a Dunához értünk, én megszöktem és feljöttem Pestre. Szereztem keresztény iratokat, és ezekkel bujkáltam vagy hét hétig. Közben apámékat sem vitték át a határon, mivel megkapták a védlevelet és felkerültek az Albrecht laktanyába a többi védett századhoz. Én is megszereztem a védlevelet, és mivel ezt biztosabbnak hittem, azon igyekeztem, hogy én is bejussak valahogy apám századába. Ez sikerült is, de vesztemre. Alig kerültem ide, máris, november 26-án vagoníroztak. Este körülvették az épületet a nyilasok, kivezényeltek a Ferencvárosi pályaudvarra, ahonnan másnap már indultunk is. Egy vagonban 104en voltunk, a vagonokat lezárták, se vizet, se élelmet az útra nem adtak. Négynapi út után megérkeztünk Fertőrákosra. A megérkezés borzalmas volt. Éjjel érkeztünk, és a táborig még kellett néhány kilométert gyalogolni. Akik az utazástól már nagyon kimerültek és ezt a gyalogutat nem tudták a kellő tempóban megtenni, lemaradtak, azt kilőtték a sorból. Másnapunk kutatással kezdődött, majd megkezdődött a munka. Sáncot ástunk. Nekem sikerült jobb beosztáshoz jutnom, mint asztalos dolgoztam eleinte, két hét után pedig bekerültem az OT [osztálytörzs]-alakulathoz, ahol mint autó- és villanyszerelő dolgoztam. Jó dolgom volt, volt élelmem bőven, úgyhogy apámat is kisegíthettem. Április 6-án elindítottak bennünket gyalog Németország felé. Az úton sokan lemaradoztak, megszöktek, de ezek sajnos mind megjárták. Ugyanis átvettek bennünket az SS-ek, és akit észrevettek vagy később megtaláltak, könyörtelenül lelőtték. Sopron ekkor már orosz kézben volt, és a szabadban töltve az éjjelt egy hatalmas német légitámadást néztünk végig, ami Sopron és Wienerneustadt ellen irányult. Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy ezen idő alatt SS-vezetőink védett helyeken voltak, csak minket tiszteltek meg avval, hogy ezt az „isteni színjátékot" végigélvezzük. Utunkat egy 297