Szederjesi Cecília - Tyekvicska Árpád: Senkiföldjén. Adatok, források, dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 50. (Balassagyarmat-Salgótarján, 2006)

Lágerélet –Auschwitzba deportáltak és kisegítő munkaszolgálatosok visszaemlékezései - – Sz. A.-né visszaemlékezése

No, az utolsó szelektáláson, augusztusban sikerült, hogy úgy szelektáljanak, hogy munkára vigyenek Ravensbrückbe. Ez azt jelentette, hogy a B lágerből elvittek egy olyanba, ami tiszta kő volt, és volt egy sor latrina, amiből bugyogott a hasmenés két barakk között, odasütött a nap, képzelheti... A többiek szóltak, hogy ne menjünk oda. Négyezer ember volt ott összezsúfolva guggolva, ülve, állva. Itt töltöttük az éjszakát, az agyagban ültünk vagy álltunk. No, ez valami pokoli volt. Augusztus végén átvittek a C lágerbe, ott töltöttünk egy éjszakát a szabad ég alatt, még mindig nem dőlt el, hogy gázba megyünk-e vagy dolgozni, még nem volt meg a szerelvény. Úgy döntöttek, még egy szelektálás lesz. Mi, tarjániak, természetesen vigyáztunk egymásra. Köztünk volt egy nagyon jó barátnőm, G. Ilike, aki nagyon gyenge, rendkívül gyenge fizikumú volt. Tizenkilenc éves volt akkor, de csak tizenhárom évesnek nézett ki. Nagyon szép, gyönyörű gyerek volt. Ekkor már nem kint az udvaron, hanem bent a teremben szelektált Mengele, és Ilit kidobta a gázba indulók közé, így mi kívülre kerültünk, Ili pedig benn maradt L. Verával együtt. De Vera még két kört csinált, és úgy mellbe vágta a szlovák blokovát, hogy az fájdalmában arrébbállt, és Vera az üresen hagyott helyén kiugrott, így menekült meg szegény. Rettenetesen odavoltunk. 30x30-as, négyszögletes ablakok voltak jó magasan ezen a barakkon, ahol a szelektálás történt. A rohangálásban nem figyeltek oda, mi betörtük az egyiket és felálltunk egymás kezére. Én álltam fel és bekiabáltam Ilinek: Ide gyere! Odajött meztelenül - akiket a gázba küldtek, azokkal levetették az „elegáns" daróc, zsákszerű ruhát -, és felugrott az ablakig. Azt hiszem, még egyszer nem tudná megcsinálni. Én aztán a többiek segítségével kihúztam, végig a kitört üvegen, meztelenül. Csurom vér lett, de így megmenekült. Még azon az éjjelen elindult velünk a vonat Ravensbrückbe. Ott bejutottunk a láger belső részébe, ahol egy udvarszerűség volt. Sokan voltunk ott, négyezren legalább, és nem jutottunk tovább, mert nem tudtak befogadni a lágerbe. Nem is barakkok voltak, hanem ponyva nagyságú gömbölyű sátrak, de azok is tele voltak. Azt hiszem, közeledett a front, és nem volt hová vinni bennünket, szóval akkor olyan zűr volt a németeknél, ami az ő jólszervezettségükre nem volt jellemző. Két napig vártunk egy fekete salakkal felszórt udvaron, ott álltunk két napig, reggeltől estig. Mikor már nem bírtunk állni, mindenki leült, és aztán ott feküdtünk le. Hogy rövid legyek, ez a salak két nap múlva úgy beleette magát az egész testünkbe, arcunkba, hogy csak a szemünk és a fogunk látszott, és nem ismertük meg egymást. Kopaszok voltunk, akkor újra lekopaszították, valami irtózatosan néztünk ki. A mellettünk lévő barakkban, blokkban német prostituáltak voltak, homoszexuálisok, akiket ezért tartottak ott, ezek nem zsidók voltak, ezek belopakodtak oda és csinálták a dolgaikat. Olyan szörnyű két napunk volt Ravensbrückben, hogy az felejthetetlen! Auschwitz után az első élményünk ez volt. Két nap után bekerültünk végre egy zuhanyozóba, ott lemosakodhattunk, és olyan fabarakkokba kerültünk, ahol prices is volt. Bekerültünk a mennyországba. Akkor kaptunk két nap után először egy tál ételt. Visszaszállt az élet belénk. De a blokkból ki kellett menni, azután a földön aludtunk egy óriási tömegben. Még éjszaka vagonírozás a gyárakba, ahová vitték az embereket, álldogálások, majd állandóan körbe kellett menni, újra meg újra orvosi vizsgálatok. Ott voltak aztán az injekciók, amiket adtak, nem is tudom, tulajdonképpen milyet, szóval csak azt tudom, hogy orvosok elé kellett kerülnünk, és volt, akinek adtak injekciót, volt, akinek nem adtak. Meg kísérletezések, ez egy szörnyű hét volt, ez a Ravensbrück, és aztán tíz napra rá sor került arra, hogy vittek tovább. De mondom, ez egy borzalmas láger volt, azok az álldogálások, éhezések és reménytelenség. .. Csak álltunk a blokk előtt, egy fiatal kislány került mellém, kérdezte, honnan jöttünk. Magyarok? O Párizsból jött. Beszélgettünk, hogy ilyen élet is van, vagy volt, na jó, szóval elkerültünk, és szerencsénk volt utána, mert több állomásunk nem volt, a Siemens gyárban dolgoztunk, három műszakba jártunk a felszabadulásig. Április 16-án evakuáltattak, akkor lebombázták a lágerünket, két hétig gyalogoltunk, aztán úgy lett vége, hogy mi megszöktünk ettől a gyalogló csapattól egy erdőbe. Megszöktünk a társainktól, akik nem mertek velünk jönni, féltek az agyonlövetéstől az utolsó pillanatban, és inkább végigmentek a menettel. Ez már május elején volt. Nos, mi akkor megszöktünk, egy erdőben töl277