Szederjesi Cecília - Tyekvicska Árpád: Senkiföldjén. Adatok, források, dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 50. (Balassagyarmat-Salgótarján, 2006)

Lágerélet –Auschwitzba deportáltak és kisegítő munkaszolgálatosok visszaemlékezései - Somoskőújfalu - – W. E.-né visszaemlékezése

töttünk két napot meg két éjszakát, aztán elindultunk gyalog, akkor már házakhoz, meg falvakba mentünk be, és a végén elérkeztünk Türingiába, egy kis faluba vagy városkába. Ott már sokakkal összetalálkoztunk, egy istállóban vártuk a felszabadulást, két lóval együtt elszállásolva. Megtörtént a felszabadulás, és az utolsó pillanatban majdnem megkaptuk az utolsó golyónkat a helybéli németektől, de a parancsnokuk észen volt, gondolta, hogy egyszer még jók leszünk valamire. Ekkor már május eleje volt, akkor nem tudom, hány millió volt a koncentrációs táborbeli fogoly, aki odáig jutott el gyalog, de nagy öröm volt, ahogy bennünket egy cseh kisvárosban fogadtak, igaz együttérzéssel. Szabad levegő volt... Haza, haza! Ez egy olyan olthatatlan vágy volt, a hazajövetel! Én akkor még gyerek voltam. Először Prágában voltunk, de oda sem volt ám egyszerű a megérkezésünk, nehogy azt gondolja! Nem. Minden nációért mentek az országok, a franciákért, hollandokért, a románokért, szóval mindenkiért, ahogy összegyűltünk egy-egy faluban, városban, hogy jöjjenek vissza. A magyarokért nem jöttek. A franciákért jöttek az autóbuszok. A cseheknél talán nem is volt olyan család, ahol legalább egy deportált ne lett volna, ők jöttek, és jött egy láger-barátnőm, aki egy ügyvéd felesége volt, és vele jött a pozsonyi főügyészné, ők mondták, hogy ti természetesen losonciak vagytok vagy rimaszombatiak, és jöttök velünk. így felkerültünk a csehszlovákok által küldött buszra és elérkeztünk Prágába. Azt nem lehet elmondani, hogy hogyan fogadtak, az állomáson vártak élelmiszer-sátrakkal, a lányok elő lettek állítva kísérőnek, szállással, ennivalóval vártak, kézről kézre adtak. Egy szanatórium volt berendezve, ahová karanténba vittek, mert hát voltunk 30-35 kilósak, hogy egy kicsit rendbe jöjjünk, hiszen emberi kinézésünk sem volt. Két hétig voltunk a szanatóriumban, tejben-vajban fürösztöttek bennünket, mikor is bejelentették, hogy itt van Svédországból a Vöröskereszt, akiknek minket jelentettek, és visznek Svédországba legalább fél évre, hogy megerősödjünk. Mi megmondtuk, nem megyünk sehová sem, jövünk haza. El is indultunk Pozsonyba, onnan az első szerelvénnyel eljutottunk Pestre. Valami szörnyű volt! Vizet akartunk inni, vödörrel hozták oda a vizet a vonathoz, és megihattuk a pohár vizünket. így várt Pest bennünket. Mennyi mindent kaptunk Csehszlovákiában, pedig magyarok voltunk, és így fogadtak Pesten... Valamit azért kaptunk, 400 pengőt meg valami ruhát. 1945. július 15-én értünk haza a G. Ili barátnőmmel, az édesanyámmal, húgommal, más talán nem is jött velünk. Itthon csak egy páran voltunk, nagyon kevesen. Mi az elsők között értünk haza. A többiek, már akik túlélték, úgy augusztus vége felé jöttek haza. Somoskőújfalu W. E.-né Részlet Hídváry István interjúiából. Két éjszaka, két nappal után érkeztünk meg Auschwitzba. Dél felé volt, amikor megérkeztünk, de ezt nem tudom biztosan. De, világos volt, akkor mégis lehet, hogy a délelőtti órákban érkeztünk meg. Amikor odaértünk, akkor kezdődött a szelektálás. A szelektálással kapcsolatban annyit hadd jegyezzek meg, hogy Mengele éppen másokkal volt elfoglalva, amikor mi hárman lányok anyukát közrekaptuk, és együtt átmentünk a jobb oldalra. Ugyanígy mehettünk volna a másik oldalra is. Ezen múlott a további sorsunk, mert a jó ég sem tudta azt, hogy mi van az egyik, és mi van a másik oldalon. Hát, így kerültünk Auschwitzba. Mindenünket elszedték, kezdődött a fürdő, egy szál ruha, kopaszítás, hajnyírás. Vittek bennünket a fertőtlenítőbe, utána fürdő, de ugyan jöhetett volna a gáz is - Isten őrizett meg -, mert állítólag az volt a gázkamra is. Először az ötös, majd a tízes barakkba kerültünk. Itt olyan ezer-ezerkétszázan voltunk. De ott, az ötös barakkban nem voltak ágyak, csak a csupasz padló, amire téglák voltak lerakva, azon aludtunk. Hát, itt voltunk hat hétig, ilyen körülmények között. Az auschwitzi körülményekről azt el kell, hogy mondjam, hogy ivóvíz nem volt, fürdési-mosdási lehetőség semmi. Lajttal hozták a vizet, meg volt egy pocsolyaszerű tavacska, amiben időnként megmártóztunk jobb híján. Egyszer egy nap hoztak valami melegételfélét, ami fűből, vagy tudja a jó ég, miből készült. És azt hiszem, kaptunk még napon278