Szirácsik Éva: A divényi uradalom gazdálkodása a Zichy hitbizomány első száz évében 1687–1787 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 48. (Salgótarján, 2005)
III. A mezőgazdasági termelés az uradalom területén - III. 1. A parasztság mezőgazdasági termelése - III. 1. d. A gazdaságok a gazdák jogállása szerint
követte a telkek, a házhelyek számát, s azokkal együtt az utánuk járó szolgáltatásokat, amelynek következtében a földbirtokos eleshetett a neki járó juttatások egy részétől. A parasztság számára kedvezőbb feltételeket teremtő summás járadék azonban már a XVI. században is virágzott, főleg a birtokosok által kevésbé ellenőrizhető hódoltsági részeken. 113 A divényi uradalomban szintén általában a törökdúlás végett jobban megviselt, az uradalom központjától nagy távolságban elterülő V. tiszttartóság falvai fizettek communiter, valamint rajtuk kívül még néhány uradalmi település. 114 A Mária Terézia-féle úrbérrendezésig továbbra is a telek jelentette a szolgáltatások teljesítésének alapját, ám periférikus jelenségként megmaradt némely településen a communiter teljesített járadék. A XVIII. század folyamán is akadt tehát példa a meghatározott mértékű járadék egy összegben történő kifizetésére, amelynek során vagy az egész település, vagy pedig az adott helység zselléreinek, iparosainak és kereskedőinek egy összegben kifizetett közös terhéről beszélhetünk úgy, hogy az utóbbi esetben az ugyanazon településen dolgozó telkes jobbágyok a telkük után fizettek. 115 Zichy I. Károly és I. Imre idején a telkes jobbágyoktól szedett járadék alapja azonban leginkább a telek volt. A két földesúr egy egésztelek után településenként eltérő nagyságú pénzt kért, amelynek összege 2,5 forinttól 38 forintig terjedt, ami messze meghaladta a Balassa-féle 1 forintokat. A két Zichy alatt a telekért szedett járadék mértéke a birtok településeinek nagyobb részében nem változott, miközben néhány helységben pár forinttal növekedhetett vagy csökkenhetett. 116 (1.18. táblázat) na Szakály, 1981.110-112. 114 A divényi vártól való nagy távolság miatt a guttaiak summásan fizettek, s évente 25 forintot adtak. A Losonc mezővárosban lévő gazdáknak összesen évi 8 forintot állapítottak meg. A Halásziban élő öreg kovácsnak, bizonyos Tot Fülepnek 4 forintot kellett adnia esztendőnként. Az elszegényedett dobrocsi Petrovics Mártonnak 2 forintban összegezték kötelezettségét, mivel „-pázsiton lakik". n5 A zsélyi zsellérek 1742-ig évente 2 forintot adtak, a szabályozás után pedig a zsellérek és telkes jobbágyok együttesen 145 forintot. A Mária Terézia-féle szabályozásig a Kisszalatnya pusztát művelő zsellérek 6 forintot, a balassagyarmatiak pedig 24 forintot fizettek. A losonci zsellérek Zichy I. Imre alatt 30 forintot teljesítettek esztendőnként. Mivel a fűrészin létesülő vendégfogadó felépülését munkával és természetbeni szolgálattal segítették elő, a divényorosziak kezdetben évi 60 forinttal tartoztak, majd terhüket telkenként és zsellérenként fizették. Zichy I. Imre alatt a fűrészi vendégfogadónál dolgozó házas zsellérek 5,5 forinttal gazdagították az uradalom kasszáját. A divényoroszi példához hasonlóan kezdetben a zavodaiak is évi 2 forintot adtak. Tótkishartyán gazdáinak szolgálatát 9 forintról 10 forintra emelték Zichy I. Imre szabályozásával, miközben a divényiek 82 forintját 80 forintra mérsékelték. A divényhuttai üveghutás mester 40 forinttal, segédei 10 forinttal tartoztak, míg a balassagyarmati zsidók 64,1 forinttal, a görögkeletiek 60 forinttal és a helyi kézművesek 57,78 forinttal. né A telek után adott pénz legföljebb 2 forinttal nőtt Brezova, Madácska, Abélova, Szklabonya, Policsna, Lónyabánya, Losonc és Kisújfalu esetében, mialatt maximum 3 forinttal csökkent Mlágyó, Nedelistye, Priboj, Lest, Turopolya falvakban. 56
