Szirácsik Éva: A divényi uradalom gazdálkodása a Zichy hitbizomány első száz évében 1687–1787 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 48. (Salgótarján, 2005)
VI. A divényi uradalom gazdálkodása - VI. 2. A divényi uradalom pénzmozgásai (1687-1787) - VI. 2. b. Az uradalom működési költségei
A kocsmárosok száma 11-ről 13-ra bővült, ám sokkal jelentősebbnek számított az uradalmi szeszfőzők létszámváltozása. A XVIII. század első felében még csak egy pálinkafőző és két serfőző állította elő az uradalmi kocsmákba szánt szeszes italokat 1783-ban viszont három serfőző és négy serfőzősegéd mellett két pálinkafőző dolgozott az uradalmi igények kielégítésén. Minden bizonnyal a kocsmákba férőket szórakoztathatta a korszak végén alkalmazott két zenész. Az uradalom a vámot mindvégig igyekezett bérbe adni, ám 1783-ban uradalmi alkalmazásba került a zahorai vámos. Az 1783. évi fizetési lista szerint a fizetésekre 3655 forintot költöttek, bár az akkori számadás csak 2056 forintot említett. A korábbiakhoz képest változást jelentett, hogy a pálinka- és serfőzők mellett a kocsmárosok is teljesítményük után kaptak fizetést, de a serfőzők segédeinek fix összeg járhatott. Egy főzet elkészítéséért a serfőzőnek 1,50 forintot, míg a pálinkafőzőnek 0,60 forintot adtak, ami az 1743-as év előtti tarifákkal összehasonlítva a serfőzőnek 0,50 forint többletet, a pálinkafőzőnek 0,15 forint bevételkiesést jelentett minden főzet után. A zenészek és a zahorai vámos viszont nem kapott pénzbeli illetményt. (III. 1. b. 12. táblázat) Az irányítók és rendeszek pénzbeli juttatása a fizetések 79%-át tette ki, amely az 1743 előtti gyakorlattal összhangban állt. A jószágkormányzó 1000 forintos fizetése volt a legkiemelkedőbb, a tiszttartó 220 forintot, a számvevők 165 forintot kaptak, míg a sáfár bére 110 forint volt az egyik számtartóhoz hasonlóan, miközben a másik számtartó, aki más juttatást nem kapott, 300 forintot mondhatott magának évente, a mérnök pedig 220 forintot. A három ispán mellé a fizetési lajstromban 40-66 forint került, míg a másik két ispánhoz 6 és 10 forint. A hajdúknak és a tömlöcök őreinek évente 30-30 forint jutott, csak a jószágkormányzó hajdújának adtak 32 forintot, a küldöncöt viszont csak 20 forint illette. Az erdők és gyümölcsösök őrei 3-25 forintot mondhattak magukénak. A majorban dolgozók körében 1743-ig a nagyobb összegek a juhászokhoz, a szarvasmarhák pásztoraihoz kerültek, kisebb mértékben pedig a majorosékhoz, a kondáshoz, illetve a komlóshoz, méhesgazdához, valamint a vincellérhez. A helyzet 1783-ban már egészen más volt, hiszen a legtöbb pénz a juhászokhoz, azt követően a majorosékhoz került, ennél kevesebbet fordítottak a kondások, majd a szarvasmarhapásztorok fizetésére, ennél is kisebb összeg jutott a szőlőművesekre, s végül az egyéb majorsági alkalmazottnak nevezhető komlós, méhész, kertész fizetésére. A-majorosok egységesen 25 forintot kerestek, a majorbéli szolgák pedig 10-18 forintot. A bacsák illetménye 18 forint volt, míg a közönséges juhászok és a kecskepásztor bére 10 forintot tett ki. A kondások ugyanannyit kaptak, mint a bacsák, s a kondásszolgák bére a juhászokéval volt azonos. A béreseknek ekkortájt 14-16 forintot adtak, a tehénpásztoroknak 4 és 10 forintot. A szőlőművelőkhöz az uradalomtól 12-16 forint került, míg a komlós és méhész 10 forintot, a kertész 25 forintot kapott. A pénzbeli illetményen kívül 1783-ban természetbeniek is járultak a fizetésekhez a 300 forintos éves fizetéssel rendelkező számtartó kivételével. Az uradalmi gabonából mindenki, juhból viszont csak tizennégyen kaptak az irányítók és rendeszek, valamint a majorosék közül, az előbbiekből 13 személy még 210
