Szirácsik Éva: A divényi uradalom gazdálkodása a Zichy hitbizomány első száz évében 1687–1787 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 48. (Salgótarján, 2005)

VI. A divényi uradalom gazdálkodása - VI. 2. A divényi uradalom pénzmozgásai (1687-1787) - VI. 2. b. Az uradalom működési költségei

kat a természetbeni juttatások esetében, csak egy általános kép nyerhető ezekről. Figyelemre méltó azonban az is, hogy amikor el lehetett egymástól választani az egyes fizetettek természetbeni juttatását, akkor az hosszú távon többé-kevésbé ingadozó volt, mivel érzékenyen reagált az adott évben jelentkező uradalmi készlet nagyságára és az egyéb uradalmi-földesúri szükségletekre. A divényi uradalommal szemben a regéci uradalom természetbeni juttatásai a búza és a bor esetében állandóak voltak, míg a többi természetbeni fizetés nagyon változó, egymással helyettesíthető lehetett. A regéci uradalomban megfigyeltekhez hasonlított azonban az, hogy az egyes alkalmazottaknak kiutalt pénzbeli és természetbeni fizetségek nagysága egyenes arányban állt egymással, vagyis minél nagyobb volt a pénzbeli fizetség, annál több volt a természetbeni juttatás is.

528 Kenyérgabonát, vagyis kétszerest, búzát és rozst gyakorlatilag minden fizetésben részesülőnek adhattak, árpát azonban mindössze a tiszttartó, a majoros, a béres és a kondás kapott, valamint a főként lovaknak való zab is keveseknek jutott, ez utóbbiakhoz tartoztak a jószágkormányzó, a tiszttartó, az ügyvéd és a juhászok. A kétszeresből évente 100-200 kilányi is elfogyott a kifizetések révén, míg a tisztabúza jelentősége a mennyiséget tekintve csak a korszak vége felé érte el a búza és rozs keverékéét, vagyis a kétszeresét, de az ilyen módon az uradalmi magtárakból kikerülő rozs mindvégig kis súllyal bírt a fizetési listákon. A zabból fizetés címén kiadott éves mennyiség fokozatosan emelkedett 30 kiláról 153 kilára, árpa viszont csupán néhány esztendőben jelentkezett, és akkor is néhány kila került az uradalom kötelékébe tartozókhoz. (VI. 1. 2. c, VI. 2. 2. c, VI. 3. 2. c, VI. 4. 2. c, VI. 5. 2. c. táblázatok) A fizetés természetbeni részében mindenki kapott sót, az elemzett korszak első felében évente 2-8 kő sót szántak fizetésre, majd néhány 100 font mennyiséget. (VI. 12. 2. c. táblázat) A hajdina azonban már csupán az uradalmi szolgák, azaz a majorosék, a tehénpásztor, a juhászok és a kondás asztalára került összességében legföljebb 41 kila mennyiségben. (VI. 6. 2. c. táblázat) A hajdinával szemben hüvelyeseket, vagyis babot és borsót a tiszttartótól a kulcsáron át a kondásig mindenki fogyaszthatott a természetbeni fizetéséből, de ennek mértéke csak a XVII. században és az 1743-as esztendőben haladta meg a 6 kilát. (VI. 8. 2. c. táblázat) Az aszalt szilva egyedül a tiszttartóhoz került 1717-ben, akkor is csupán 1 kila mennyiségben. (VI. 7. 2. c. táblázat) A növényevő állatok táplálásában kiemelt helyen álló széna a tiszttartón kívül az ispánoknak, a kulcsároknak és a balassagyarmati vincellérnek járt, igaz ugyan, hogy a Rákóczi-szabadságharcot követően az évi 8-22 kocsi széna fizetség döntő része a tiszttartónak jutott. (VI. 9. 2. b. táblázat) Az állatok közül sertést a tiszttartó és az irányítása alatt dolgozók is kaptak, míg juhból csak a jószágkormányzó, a tiszttartó és az ügyvéd részesülhetett, az utóbbi tisztségeket viselőknek a XVII. században szinte minden évben legföljebb összesen 22 juhot juttattak, a következő században viszont 12 is alig. (VI. 13. 2. c, VI. 17. 2. c. táblázatok) Sertéseket is inkább a korábbi időpontban adtak 52

8 Jármay-Bakács, 1930. 57-66. 207