Szirácsik Éva: A divényi uradalom gazdálkodása a Zichy hitbizomány első száz évében 1687–1787 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 48. (Salgótarján, 2005)

VI. A divényi uradalom gazdálkodása - VI. 2. A divényi uradalom pénzmozgásai (1687-1787) - VI. 2. b. Az uradalom működési költségei

forgalma után bérleti díjat (1743-ban a pálinka árusításának bérléséért 27 forintot), mégis a bor kiméréséért már fizetést kapott az uradalmi alkalmazásba került fűrészi kocsmáros. Összehasonlítva az egyes kocsmák forgalmát a kocsmárosok fizetésével, érthetővé válik a különböző kocsmárosok fizetése, ha nem is olyan közvetlen módon, mint a ser- és a pálinkafőzők esetében, a fizetések ugyanis viszonylagos állandóságuk ellenére tükrözték az adott kocsma hosszabb távon értelmezett forgalmát. (III. 1. b. 9. táblázat) Az iparosok csoportjában külön érdemes szólni a pintérekről, a kovácsról, az üveghutásról, mivel azok a vizsgált időszakban, noha dolgoztak az uradalom számára, de csak kivételesen, néhány esztendőben váltak uradalmi szolgákká, s akkor is néhány forintért látták el feladatukat. (III. 1. b. 10. táblázat) A fizetésre fordított egyéb kiadások között jelentős összeg figyelhető meg 1734-ben, amikor kifizették az elmaradt béreket a kulcsártól kezdve az utolsó szolgáig. Az 1728-as évben pedig sertéseket vásároltak a fizetések természetbeni részének biztosításához. (III. 1. b. 11. táblázat) A fenti pénzbeli juttatások egy része valamilyen természetbeni fizetség, elsősorban ruhanemű pénzben kifejezett értéke volt, ami sok információt közöl az uradalom alkalmazottainak viseletéről, feladatairól. A tiszttartó pénzbeli fizetségébe volt például belefoglalva az általa használt papír ára és a megyei közgyűlésen való fogyasztása, útiköltsége, néhány esztendőben pedig a neki juttatott sör vagy a hüvelyesek éppúgy, mint a kulcsároknak a sör- és húsilletményük. Az ispánok 1711-ig két öl hosszú, széles, remek posztót kaptak ruhára. A hajdúknak 1687-1719 között a ruhájukhoz két-két rőf remek posztót biztosítottak, hozzá gombokat és zsinórokat, 1688-ban pedig nadrágokat és kalapokat is. A juhászoknak viszont csak két-két öl durvább szőrposztó s bocskor jutott. A béresnek és a kisbéresnek egy-egy csuhát, nadrágot és kalapot, az előbbieknek csizmát, míg az utóbbiaknak bocskort adtak. A kanászok ruhatárát fizetség címén kezdetben posztóanyag, majd csuha, fehér nadrág, „fekete magyar söveg" és bocskor gazdagította. A tehénpásztor először szintén szőrposztót, azt követően viszont csuhát, nadrágot, fekete magyar söveget, bocskort mondhatott magáénak a fizetségében. A majoros ködmönt, nadrágot, kalapot, csizmát, miközben a felesége ugyancsak ködmönt, néha paraszt „előruhát", esetleg fehér gyolcsot szerzett a pénzbeli fizetségbe foglalva. A majorbéli szolgálólány keresményei között 1691-ben egy fejelést, egy kötényt, egy paraszt előruhát, két pár csizmát, három sing gyolcsot, a későbbiekben pedig kabanyitzának nevezett ruhadarabot említettek. A majoros lánya 1719-ben a tartós szolgálataiért egy szoknyácskát kapott, 1731-ben pedig a német vadásznak szereztek be lábszárvédőt és ruhát. A kocsmárosok fizetésébe 1743-ban a világítási költségeket is beleépítették, s a serfőző is 1714-1738 között több évben nem ruhát, hanem pörkölt árpadarát mondhatott ilyen módon a magáénak, amit sertéshizlalásra vagy a sernevelő saját serfőzéséhez adhattak. Az uradalom azonban nem csupán pénzben fizetett a különféle tiszteknek, alkalmazottaknak és szolgáknak, hanem természetben is. Mivel azonban a források nem következetesen különböztették meg az uradalom kötelékébe tartozó206