Szirácsik Éva: A divényi uradalom gazdálkodása a Zichy hitbizomány első száz évében 1687–1787 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 48. (Salgótarján, 2005)

VI. A divényi uradalom gazdálkodása - VI. 2. A divényi uradalom pénzmozgásai (1687-1787) - VI. 2. b. Az uradalom működési költségei

zetése elenyésző volt a többi csoportokhoz képest. Az együttes bérük csak kivételesen közelítette meg 1687-ben a 20 forintot. (III. 1. b. 6. táblázat) A vadászok közül a pozsonyi német vadász egymaga igen tekintélyes összeget, majdnem 79 forintot mondhatott magáénak 1731-ben, ennyit még az ekkor is viszonylag jól fizetett szarvasmarhákat gondozók együttesen sem kaphattak. Az 1735-től alkalmazott divényi és balassagyarmati vadászok bére jóval alatta maradt a pozsonyiénak, de lendületesen növekedett mind a kettőé, sőt a balassagyarmati vadász juttatása majdnem utolérte a divényi kollégájáét. Más uradalmakban is kiemelkedő fizetést kaptak a vadászok, például a regéci uradalomban a balassagyarmati és divényi vadászok megjelenése táján alkalmazásba kerülő két vadász is.

526 (III. 1. b. 7. táblázat) Az iparosok, kereskedők népes tábora elsősorban az uradalomban jelentős bevételeket hozó szeszes italhoz köthetőek. A fizetettek közül mindenki fix összeget kapott, kivéve a kezdetektől sört előállító serfőzőt és az 1714-től fizetéshez jutó pálinkafőzőt, akik a sör- és pálinkafőzések száma után kapták meg illetményüket. Ez a forma nem lehetett egyedi, mivel hasonló helyzetben voltak a garamszentbenedeki uradalom főzőmesterei is, akik szerződésben vállalták szolgálatba lépésük kezdetén, hogy havonta hány alkalommal készítenek sört vagy pálinkát, amiért cserébe az uradalmi kasszából egy-egy főzet után előre megszabott összegeket fizettek ki nekik.

527 A divényi pálinkafőző fizetése a kevesebb főzet miatt kisebb volt a serfőzőénél, illetve az 1730-as évekre nem emelkedett fel jövedelme a serfőző kollégáihoz hasonlóan, hiszen az 1735-ös év táján elkezdődött a sörfőzés Divényen kívül Zsélyen is. Míg a főzőmesterek fizetése a XVII. században a 10 forintot is alig érte el, addig 1714 után, még inkább 1734től lendületesen és jelentősen megemelkedett. A serfőző egy főzet után a XVIII. században 1 forintot kapott, míg az előző században ennek az összegnek a háromnegyedét, ezzel szemben a pálinkafőző a Rákóczi-korszak után csak a korabeli serfőzői illetmény harmadát. (III. 1. b. 8. táblázat) A divényi, vámosfalvi kocsmárosok fizetése gyakorlatilag állandó, 25-25 forint volt, s csak 1743-ra emelték fel 28 forintra. Az 1734-es év táján a forgalmazásba bekapcsolódó kocsmárosok közül a balassagyarmati kocsmáros fizetése (32-44 forint) meghaladta a divényi, vámosfalvi kocsmárosok illetményét, pedig a balassagyarmati kollégájukhoz hasonlóan ők is ellátták a vendégfogadó és vámház körüli teendőket. A két régi kocsma kocsmárosainak fizetéséhez hasonló volt a fűrészi, illési és lőnyabányai kocsmárosok fizetése, míg a többi kocsmárosé messze elmaradt az előzőekétől. Noha a fűrészi kocsmában már 1725-tól megindult a szeszes italok árusítása, de az ottani kocsmáros először csak 1734ben kapott fizetést. A fűrészi kocsma esetében ezt a helyzetet magyarázza az, hogy 1725-1731 között a kocsma sör- és pálinkaárusítását bérelték 15 forintért, ennek következtében a kocsma bérlője nem számított uradalmi alkalmazottnak, s nem volt jogosult fizetésre. Jóllehet a későbbiekben is fizettek a fűrészi kocsma 526 Jármay-Bakács, 1930. 54. 527 Gerendás, 1934.145. 205