Szirácsik Éva: A divényi uradalom gazdálkodása a Zichy hitbizomány első száz évében 1687–1787 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 48. (Salgótarján, 2005)
VI. A divényi uradalom gazdálkodása - VI. 2. A divényi uradalom pénzmozgásai (1687-1787) - VI. 2. a. A divényi uradalom bevételei
harc múltával ezt az értéket majd csak 1714-ben lépte át. A Rákóczi-korszakot követően ez a bevételtípus egészen 1731-ig nem haladta meg a 2649 forintot, ám 1734-1743 között ennek már a dupláját is elérhette a cenzus, a hirtelen növekedést főként az 1731 és 1734 között az uradalomhoz kerülő jelentős területeken élő jobbágyok szolgáltatása okozhatta. 1745-1748, valamint 1783-1787 között a cenzusbevételeket „cenzus és bérlet" néven emlegették. 490 Az ebbe a kategóriába tartozó pénzek 1745-1748 táján 6000 forint fölé emelkedtek, kivéve Zichy I. Imre halálának évét, vagyis az 1746-os évet, amikor a negyedére apadt ez az összeg. Az 1759-1787 közötti időszakban megfigyelhető növekedés végett az ún. cenzus 14 640 forintossá is válhatott, bár 1783-ban átmenetileg visszaesett Zichy I. Ferenc halála idején. A „cenzusként" a földesúrnak jogosan járó és a ténylegesen befolyt összegek különbözete 1743-ig elemezhető, hiszen a földesúr a rosszabb gazdasági feltételekkel körülírható években az uradalma jobbágyainak elengedett némi pénzt. Az elengedett járadék mértéke az 1687. évi 30%-ról 1694-re 13%-ra süllyedt, tehát a Zichy család megjelenésétől kezdve egyre inkább helyreállhatott a paraszti gazdaságok működése. A Rákóczi-szabadságharc is megrázhatta a jobbágyi gazdálkodást, hiszen az 1703. évi összeg 17%-át kellett elengedni, majd pedig a harcok múltával az 1713. évi 26%-os mérséklést követően 1717-re kerültek az uradalom parasztgazdaságai olyan helyzetbe, hogy a gazdáknak nem kellett a terhek könnyítéséért urukhoz folyamodni. Az 1725-1731 közötti időszakban föllépő, a mezőgazdasági termelés szempontjából kedvezőtlen éghajlati hatások miatt általában a járadék 4-8%-kai, az 1726-os és az 1730-as esztendőkben 12%kal lett kisebb az előírtnál, azt követően viszont csak 1%-os kedvezmény mutatkozott 1743-ig. Az egésztelek után járó „cenzus" nagyságában azonban kimutatható változás. Az 1687-es évtől a XVII. század folyamán a művelt telkek száma 77,25-ről 179,25-re emelkedett, mindeközben egy egésztelek után 5,21-9,25 forintot kellett a jobbágyoknak ténylegesen fizetni. Ekkortájt azonban a földesúr a járadék jelentős százalékát elengedte, ha ez nem történt volna meg, akkor a művelt telkek után 6-13,27 forintot kellett volna leróni a jobbágyoknak egésztelkenként, tehát a földesúri kegy számottevően csökkentette a paraszti terheket. Az 1703. évi tényleges járadék egy telek után az összes 187,25 telket tekintve 12,93 forint volt, ha azonban a jobbágyoknak a teljes összeget be kellett volna fizetniük, akkor 15,52 forint lett volna. A Rákóczi-korszakot közvetlenül követő évekből csak az 1714. évi 459,5 telekre vonatkozó adat áll rendelkezésünkre, amelyből 490 Az 1740-es évek vége felé talán ide értették a makkoltatásból, a tejárendából és a vámbérből származó összegeket is, de a „cenzusbevételek" tendenciájába ezeknek a mértéke is beleillett. A makkoltatás esetében azonban nem volt egyedülálló jelenség az, hogy több egymást követő esztendőben nem szerepelt ilyen jellegű bevétel. A tejárenda és a vámbér azonban az 1740-es évek második felének kivételével minden évben kimutathatóak, de ezek a bevételek nem voltak számottevőek. Elmondható tehát, hogy az 1743-at követő cenzus-, illetve cenzus- és árendabevételek 1787-ig azonos neműek lehettek, kis torzítással talán még az 1745-1748 közti időszakban is. 188
