Pásztor Cecília: Senkiföldjén - Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 45. (Salgótarján, 2004)
Adattár. A Nógrád megyei zsidó közösségekről és a holocaust áldozatairól
illetőségű zsidót szintén 1943 tavaszán fogtak el Őrhalom községben a csendőrnyomozók, mert Szlovákiából - állítólag üzletszerűen - zsidókat csempészett át a határon. A nyomozást budapesti csendőrtisztek végezték, az elkövetőt Kistarcsára internálták.7 A legnagyobb távollévő csoportot kétségkívül a deportálás előtti években munkaszolgálatra behívott 16-48 év közötti férfiak képezték. Erre vonatkozóan csupán Czilczer György közöl adatot, aki számukat háromszáz főben határozza meg.8 Czilczer szerint május második felében háromszor vagy négyszer volt a gettóban sorozás. Adataink is arról tanúskodnak, hogy a bevonulások több ütemben, csoportonként történtek. Az ún. „ZS"-lapos munkaszolgálatosok már 1942- ben kikerültek Ukrajnába, de voltak bevonulások a következő évben is. 1944. március 23- án érkezett a polgármesterhez az az alispáni leirat, amely a „közérdekű munkaszolgálatra való behívás" tárgyában intézkedett, április 1-jei határidővel. Május 4-én ismét jelentősebb számú csoport kapott behívót (egy visz- szaemlékezés szerint száz, egy másik szerint kétszáz fő). A bevonulókat a rendőrség udvarán gyülekeztették, ahol 50 pengő kivételével elvették a motozás során náluk talált értékeket. Innen a Szécsényben lévő bevonulási központba szállították őket, ahonnan a frontra kerültek.9 Május 19-én vitték el a gettóból Mosonmagyaróvárra - a BM rendelete alapján - a zsidó szakiparosokat, mintegy kilencven főt (más forrás szerint „csak" ötvenet). Az elszállítás előtti napon a kijelölt személyeket a rendőrségre vitték be, ahol hajukat lenyírták, majd a folyosón töltött éjszaka után hajnalban szállították ki őket a vasútállomásra, ahol két vagonba kerültek.10 Hiányozott a deportáltak közül néhány mentesített, akik közül azonban többeket az utolsó pillanatban mégis beraktak a transzportba, vagy később a németek gyilkoltak meg.” Számuk azonban minden bizonnyal csupán néhány fő lehetett. Hiányoztak azon kevesek is, akik - különböző módokon - az utolsó pillanatban menekültek meg a deportálástól, nemegyszer regénybe illő kalandok között.12 Végül hiányoztak azok, akik nem bírván a gyötrelmeket, még a szállítmányok elindulása előtt - a gettóban, a városi kórházban vagy a nyírjesi táborban - hunytak el.13 Megemlékezés az áldozatokról a temetőben, az 1980-as évek végén A balassagyarmati áldozati lista összeállításánál - az általánosan használt forrásaink mellett - felhasználtuk a városi árvaszék iratait és a város telekjegyzőkönyveit is. Utóbbi esetben azt néztük meg, hogy mely személyek esetében van 1945 és 1949 között olyan bírósági hagyatékátadó végzés, amelyet a Balassagyarmati Járásbíróság hozott. Nógrád vármegye alispánjának kérdésére a város főjegyzője 1949. április 20-án Balassagyarmat háborús áldozatainak számát kétezer főben határozta meg, az alábbi megjegyzéssel: „A 2000 halottban bennfoglal tátik a deportálás folytán vissza nem tért 1600 zsidó személy".14 Tudjuk, hogy 1949-ben 166 izraelita élt a városban, feltételezhető azonban, hogy a túlélők száma ennél valamivel nagyobb lehetett. Czilczer György - akinek visszaemlékezését kötetünkben is közöljük - 300 főben adja meg 211
