Pásztor Cecília: Senkiföldjén - Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 45. (Salgótarján, 2004)

Lágerlélet. Auschwitzba deportáltak és kisegítő munkaszolgálatosok visszaemlékezései

boly. Reménykedő emberek várják valamelyik hozzátartozójukat. Lép- ten-nyomon ilyen kérdések hangzanak: „Tud valamit ebből és ebből a városból való X. Y. családjáról?"

Egy férfi mindenkit túlkiabál: „Ismeri-e valaki Fuschnét, X faluból hurcolták el?" Az érkezettek többsége kérdéssel válaszolt. „Mi vagyunk a Z család. Nem tudja, vár-e valaki? Érdeklődtek-e utánunk?"

Ezerszer ismétlődtek ilyenfajta kérdések, valahányszor újabb szerelvény érkezett.

Amikor Anyám leszálláskor rálépett az első vonatlépcsőre, erős férfihang ért hozzá,

túlkiabálva a sokaságot: „Margit, élnek a fiaid, meg a férjed!" A tömegben nem találtuk meg azt, aki a hatalmas hírt hozta. De a boldogságtól őrjöngve, zokogva öleltük egymást. „Látjátok, Isten meghallgatta a fohászomat, megtartotta Apát és a Fiúkat!" - így Anyám. Ebben a percben megint visszanyertem a náci lágerekben elvesztett hitemet. Világosság gyúlt az agyamban: Az élet borzalmas szenvedésekre kárhoztat, de Isten végtelen kegyelmével üdvösséget sarjaszt, oltalmazza az embert, akit saját képmására teremtett.

Kisegítő munkaszolgálatosok

Bércéi

Deutsch Gyula, Blumenthal Ignácz, Blumenthal Soma és Ganzl Vilmos

Részlet a DEGOB 1621. számú jegyzőkönyvéből. A sajtkészítő Deutsch Gyulával felvette Gutmann Márta Budapesten, a DEGOB irodájában, 1945. augusztus 22-én, Blumenthal Ignác és Soma gazdálkodó, valamint Ganzl Vilmos pék jelenlétében.

1944. május 28-án bevonultunk Szécsénybe, ahonnan nyolc nap után továbbmentünk Kiskunlacházára. Repülőteret építettünk. A munka nagyon nehéz volt. Reggel fél 5-től késő estig dolgoztunk, pihenőnapunk sohasem volt.

Pálinkás Sándor zászlós, losonci lakos, és Tormási Jenő szakaszvezető rettenetesen bántak velünk. Ki szerették volna a zsidókat irtani. Vertek, kínoztak minket.

Szeptember 27-én Soroksárra mentünk. Hatnapi munka után Rákospalotára mentünk. Vasúti munkát végeztünk, nagyon nehéz volt. Itt egy Bakos nevű, 111-es VP [vasútépítő] őrmester rettenetesen kínozott minket, vert, közénk lőtt. Vállunkon kellett a nehéz vastraverzeket cipelnünk reggeltől estik, míg össze nem estünk.

November 27-én vonattal Sopronig utaztunk. Négy napig tartott az út. Sem enni, sem inni nem kaptunk, WC-re nem engedtek. Kiszálltunk és gyalog mentünk Fertőrákosig. Egész éjszaka meneteltünk. Még ekkor sem kaptunk vizet. A torkunk úgy kiszáradt, hogy már nyelni sem bírtunk, és nem bírtunk menni. Ekkor puskatussal ütöttek, és úgy hajtottak tovább.

Fertőrákoson ezernyolcszázan voltunk. Csűrökbe voltunk beszállásolva negyvenenként. Csak az orvosoknak engedték meg, hogy istállókban lakjanak. A hó beesett hoz185

Stierheim Hermin Balassagyarmat