Pásztor Cecília: Senkiföldjén - Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 45. (Salgótarján, 2004)
Lágerlélet. Auschwitzba deportáltak és kisegítő munkaszolgálatosok visszaemlékezései
vagy, a Nővéred meg 14, remélem, itt majd tovább tanulhattok." Micsoda szívbemarkolóan naiv gondolat! Jóllehet, már láttuk a magas drótkerítést, megint csak arrafelé fordultunk. Vonzotta szemünket feltűnő magassága, ahogyan a sok őrtorony is szembeszökő volt. Az őrtornyok tetején négy-négy katona irányította lefelé a gépfegyverét. Rémülten néztünk egymásra, ugyanazzal a kérdő arckifejezéssel: „Onnan fognak lelőni bennünket?" Joggal hiszem, hogy életünk legszörnyűbb perceit éltük át. A drótkerítéssel körülvett, hatalmas térségben szinte elveszett a tekintet, ahogyan a végeláthatatlan tengeren. Bizonyos távolságra kirajzolódott egy raktártelep, vagy amolyan gyárféle épületsor. Valójában hálótermes barakkok voltak. Hirtelen libasorba parancsoltak, és megjelent egy tiszt, elegáns SS-uniformisban, a lábán fényes, fekete csizma. A magas, fiatal, jóvágású férfi, törvényes hatalma jeléül, jobb kezében rövid botot tartott. Amikor egyesével fölsorakoztunk, a férfiakat - különválasztva a nőktől, gyerekektől - másfelé irányították. A német tiszt, szemben állva a sorral, haladéktalanul hozzálátott a tömeg szétválogatásához, jobb vagy bal oldalra küldve az eléje kerülőt, a botot tartó kezének egyetlen apró mozdulatával. Miféle tényező alapján osztályozta az embereket? Csak 6 tudta a náci társaival. Nem telt sok időbe megállapítanom, a sovány, gyönge testalkatú nőket és gyerekeket a bal oldalra, az erős fiatalokat ellentmondást nem túróén a jobb oldalra parancsolta. Anyám kétségbeesett már a lehetőségtől is, hogy bal oldalra küldhetnek zsenge korom miatt, és elválasztanak egymástól. Villámgyorsan kitervelt valamit. A Nővéremet elém állította, 6 pedig mögém állt és a fülembe súgta: „Húzd ki magad, amennyire csak tudod, emeld föl a fejed, 172 úgy magasabbnak látszol, és nem választanak el tőlünk!" Úgy tettem. Mialatt a náci tiszt elé kerültünk, láttuk, hogyan ragadták el a kisgyerekeket az erős, fiatal anyáktól, balra küldve, míg az anyákat jobbra kényszerítették. A többi sovány, vagy gyöngének látszó nő balra került a gyerekekkel. Magda ért a náci tiszt elé. Jobb oldalra intett. Rám került a sor. Ösz- szeszedve minden bátorságomat, a lehető legjobban kihúztam magam, mosolyogva a szemébe néztem, és 6 - isteni szerencsémre - jobb oldalra küldött. Azután megnézte Anyámat, és ő is mellénk állhatott. Továbbra is együtt maradtunk, és elégedett pillantást váltottunk egymással. Anyám mögött jött az egyik unokanővérem, fiatal, törékeny, férjes asszony. Kézen fogva vezette ötéves kisfiát. Mindketten balra kerültek a tiszt mozdulatára. A kisfiú odakiáltott: „Dina néne, Dina néne, gyere velem!" Az anyja megtorpant, mire a tiszt rárivallt: „Schnell, schnell!" (Gyorsan, gyorsan!) Az embereket terelő egyik katona jókora lódításától elvágódott, mire a többiek rugdosni kezdték, amíg sikerült feltápászkodnia és balra támolyogva folytatnia útját. Gyanút fogtunk, amiért a gyönge felépítésű nőket és gyerekeket mindig balra inti, de csak egy hónappal később tudtuk meg, hogy ezzel a mozdulattal örökre megpecsételtetett a sorsuk. Azon a napon a gyerekek és nők ilyen hatalmas csoportját gázkamrákba küldő daliás náci tiszt kilétéről is csak később értesültünk. A neve Josef Mengele, a hírhedt orvos, aki kísérletek ezreit végezte zsidó és nem zsidó foglyokon. A Halál Angyala néven vonult be a történelembe, mint minden idők leg- hidegvérűbb, legérzéketlenebb gyilkosa. E- redménytelenül nyomoztak utána különböző kormányok a háború után, hogy bíróság elé állítsák páratlan bűntetteiért. Schnitzer Lajos Balassagyarmat
