Pásztor Cecília: Senkiföldjén - Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 45. (Salgótarján, 2004)
Lágerlélet. Auschwitzba deportáltak és kisegítő munkaszolgálatosok visszaemlékezései
Mengele egyszer csak visszavonult, minket, jobb oldalon lévő nőket fegyveres SS-őrök egy terembe kísértek, és megparancsolták, hogy vetkőzzünk le. Természetesen erkölcsi érzékkel visszautasítottuk, mire a feldühödött SS-ek agyonlö- véssel fenyegettek, ha azonnal nem engedelmeskedünk. Féltünk, ezek az erőszakos férfiak meg is teszik, hát gyorsan levetettük ruháinkat, és csak az alsóneműt hagytuk magunkon. Persze nem hagyták annyiban. Célra tartott géppisztolyokkal ijesztő bizonyítékát adták szándékuknak: ott nyomban szitává lőnek, ha egyetlen ruhadarabot is magunkon merészelünk hagyni. Remegve, megalázóban vetkőztünk meztelenre a vigyorgó katonák előtt. Szégyenérzettel páros rettegés kerített hatalmába. Az agyam teljesen kikapcsolt, semmire sem tudtam gondolni. Jól nevelt kislány voltam, távol állt tőlem mindenfajta szemérmetlenség, és most éreztem, vérbe borul az arcom. Hirtelen előkerült egypár nő ollóval és borotvával. Nem németek, kétségtelenül lengyel hadifoglyok. Leborotváltak, szórtelenítettek mindnyájunkat. Végtelenül fájt a földön látnom két aranyszőke, fél méter hosszú copfomat, a büszkeségemet. Utánunk következett a Nővérem egyik barátnője. Amikor belenyírt az egyik asszony a gyönyörű, dús hajába, sírva fakadt. A „fodrásznő" egy husánggal keményen végigvágott rajta, aztán a fülébe sziszegte: „Az Isten szerelmére, pofa be! Ha az SS meghallja a bőgésedet, megöl!" Borotválás után betereltek a zuhanyozórózsákból álló fürdőterembe. De meleg víz helyett hideg víz zúdult ránk. Persze így is megkönnyebbülést hozott a tisztálkodás, végre megszabadultunk a zsúfolt tehervagonokban ránk rakódott szennytől. Zuhanyozás után ismét sorba állva, csuromvizesen, hiába vártunk törülközőre. Ahelyett valami zsákszerű holmit osztottak, világos- és sötétszürke csíkos ruhát. A mérettől függetlenül, a kupacból kiemelt soron levőt kellett fölvennünk. Nekem túl nagy jutott, Mamának túl kicsi, hát gyorsan cseréltünk, amikor nem látták. Utána mindegyikünk facipőt kapott, abból sem a megfelelő nagyságot. Szerencsésnek mondhatta magát, akinek a lábánál nagyobb és nem kisebb jutott. Mi hárman többé-ke- vésbé jót kaptunk. Egy ideig ruhátlanul, naiv hiszemben várakoztunk alsóneműre, minthogy attól is megfosztottak. De az egyik felügyelőnk ránk ri- vallt: „Öltözzetek, mire vártok?" Mire a csoportunkból valaki: „Előbb alsóneműt szeretnénk fölvenni..." Egyetlen válaszként az ott őrködő SS korbáccsal végigvágott a szólalni merészelő foglyon. A náci brutalitás, a häftlingek bántalmazása rendszeressé vált a táborokban. Az elvetemültség ilyen fokára nem süllyednek Hitler ördögi, barbár alattvalói szellemi képességeik teljes birtokában. Számomra a szadista nácik elborult elméjű lényeknek tűntek a - tudtu- kon kívül - ételükbe kevert kábítószertől, annak hatására cselekedtek. Másképp nem lehetséges, hogy az ott szolgálatos ezrek közül egy sem tagadta meg az embertelen feladatot. Talán elvtelen, vallástalan, család nélküli személyek tették? Nem tudom bizonyítani a drog használatát, de gyanítom, azzal befolyásolták a lágerőröket, ahogyan mi is brómmal kevert élelmet kaptunk, hogy ne menstruáljunk... Egyszer csak leborotváltan, megfürödve, a zsákszerű holmik felöltése után, kiparancsoltak a szabadba, ahonnét láthattuk az újonnan Auschwitzba érkező férfiak, nők, gyerekek sokaságát, egyelőre saját ruháikban. Körülnéztem, és egész sor szürkére festett faépítményt, barakkot láttam, egyikét hamarosan hálóhelyünkké jelölték ki. Miután megszámoltak, tetoválással bélyegeztek meg. Erősen rezgő elektromos tű ha173 Salgó Adolfné Balassagyarmat
