Pásztor Cecília: Senkiföldjén - Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 45. (Salgótarján, 2004)

Lágerlélet. Auschwitzba deportáltak és kisegítő munkaszolgálatosok visszaemlékezései

tunk a szanatóriumban, tejben-vaj- ban fürösztöttek bennünket, mikor is bejelentették, hogy itt van Svédor­szágból a Vöröskereszt, akiknek minket jelentettek, és visznek Svéd­országba legalább fél évre, hogy megerősödjünk. Mi megmondtuk, nem megyünk sehová sem, jövünk haza. El is indultunk Pozsonyba, on­nan az első szerelvénnyel eljutot­tunk Pestre. Valami szörnyű volt! Vizet akartunk inni, vödörrel hoz­ták oda a vizet a vonathoz, és megihattuk a pohár vizünket. így várt Pest bennünket. Mennyi mindent kaptunk Csehszlovákiában, pedig magyarok voltunk, és így fogadtak Pesten... Valamit azért kaptunk, 400 pengőt meg valami ruhát. 1945. július 15-én értünk haza a G. Ili barát­nőmmel, az édesanyámmal, húgommal, más talán nem is jött velünk. Itthon csak egy páran voltunk, nagyon kevesen. Mi az elsők között értünk haza. A többiek, már akik túlélték, úgy augusztus vége felé jöttek haza. Somoskőújfalu W. E.-né Részlet Hídváry István interjújából. Két éjszaka, két nappal után érkeztünk meg Auschwitzba. Dél felé volt, amikor megérkez­tünk, de ezt nem tudom biztosan. De, világos volt, akkor mégis lehet, hogy a délelőtti órák­ban érkeztünk meg. Amikor odaértünk, akkor kezdődött a szelektálás. A szelektálással kap­csolatban annyit hadd jegyezzek meg, hogy Mengele éppen másokkal volt elfoglalva, ami­kor mi hárman lányok anyukát közrekaptuk, és együtt átmentünk a jobb oldalra. Ugyanígy mehettünk volna a másik oldalra is. Ezen mú­166 lőtt a további sorsunk, mert a jó ég sem tudta azt, hogy mi van az egyik, és mi van a másik oldalon. Hát, így kerültünk Auschwitzba. Mindenünket elszedték, kezdődött a fürdő, egy szál ruha, kopaszítás, hajnyírás. Vittek bennünket a fertőt­lenítőbe, utána fürdő, de ugyan jö­hetett volna a gáz is - Isten őrizett meg -, mert állítólag az volt a gáz­kamra is. Először az ötös, majd a tí­zes barakkba kerültünk. Itt olyan ezer-ezerkétszázan voltunk. De ott, az ötös barakkban nem voltak ágyak, csak a csupasz padló, amire téglák voltak lerakva, azon aludtunk. Hát, itt voltunk hat hétig, ilyen körülmények között. Az auschwitzi körülményekről el kell, hogy mondjam, hogy ivóvíz nem volt, fürdé- si-mosdási lehetőség semmi. Lajttal hozták a vizet, meg volt egy pocsolyaszerű tavacska, amiben időnként megmártóztunk jobb híján. Egyszer egy nap hoztak valami melegételfélét, ami fűből, vagy tudja a jó ég, miből készült. És azt hiszem, kaptunk még naponta tíz deka ke­nyeret, ez volt a napi élelmezésünk. így, ugye, természetesen mindig éhesek voltunk. És volt még az a nevezetes kora reggeli appell, az ál­landó számlálás. Borzasztó rossz klímája van Auschwitznak. Azért mondom, mert elsősor­ban nem is, hogy szeles, hanem olyan sivatag­szerű volt az egész terület és az időjárás. Olyan kopár volt az egész terület, és nem tu­dom, hogy a klímából adódott-e, de szeplók, foltok jöttek ki az embereken. Még anyukám is mondta, mikor hazajöttünk, hogy nézd meg, Auschwitzból még ezt is hazahoztam. Auschwitznak köszönhetem ezeket a szeplő- ket és foltokat. Azt akarom mondani, hogy reggel három órakor költöttek, illetve csak úgy mondom a három órát, mert órám nem volt. És órákig jöt­tek és számoltak. Állandóan zielappellt áll­tunk. Utána az előbb említett barakkban fe­Ungár Alfréd Szécsény

Next

/
Oldalképek
Tartalom