Pásztor Cecília: Senkiföldjén - Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 45. (Salgótarján, 2004)

Lágerlélet. Auschwitzba deportáltak és kisegítő munkaszolgálatosok visszaemlékezései

reket. 12 óra volt a hivatalos munkaidő, egy-másfél órai szünettel, de a munkahely távol volt, és 14-15 órába tartott, amíg hazaértek, ennivalójukhoz hozzájuthattak és lepihenhettek. Az emberek két részletben dolgoztak, nappali és éjjeli schichtákban. Itt már csak 30 dkg kenyér volt naponta februárig, ekkortól kezdve márciusig 20 dkg, azután pedig már csak napi 12 dkg.

Minden nap zupa marharépából, hetenként egyszer sárgarépa, grütze burgonyával, időnként ún. lisztleves. Néha vasárnaponként az egész láger tejlevest kapott, ez azonban szörnyű étel volt, legtöbbször kozmás, ehetetlen volt. Vacsorára személyenként öt szem burgonya.

A munkások legnagyobb része nagyon szorgalmasan dolgozott - a németek nagyon meg voltak elégedve - két leány kivételével, akik állandóan szabotáltak. Az egyik egy 3000 márkás kárt okozott nekik azzal, hogy egy gépet eltört úgy, hogy egy hétbe tellett a gép megjavítása. A másik ugyancsak gépet tört el. Ezeket, annak ellenére, hogy a németek megbüntették őket - egész nap a hidegre voltak kiállítva, egy Otto Reinhardt nevű SS úgy ösz- szeverte őket, hogy ájultan estek össze, továbbá lenyírták őket kopaszra -, mégsem lehetett rábírni őket, hogy németek részére dolgozzanak. Tudomásom szerint Berlinbe jelentés ment a két szabotáló nőről, bent a lágerben a hofkommandóhoz lettek beosztva, és minden nap megmondották nekik, hogy várják Berlinből a parancsot, mikor kell őket elszállítani olyan lágerbe, ahol ki fogják végezni őket. Mindkettőről orvosi véleményt kértek tőlünk, és ezeket természetesen beszámíthatatlanok- nak nyilvánítottuk. A két leány szerencsésen hazajutott, az egyik Máramaros megyei, a másik Ungvár környékéről való.

Sömmerdában a lakosság nagyobbrészt ellenséges beállítottságú volt velünk szemben.

Megtörtént, hogy műtőre nem akarták felvenni a betegeket kórházba, „zsidó, dögöljön meg" felkiáltással. A sömmerdai kórházból nem tudok egy orvost sem megnevezni, aki jóindulattal viseltetett volna betegeink iránt. Annyira ellenségesen és barátságtalanul viselkedtek betegeinkkel, hogy még a kísérő SS-nó is kifogásolta ezt, és jelentést is tett parancsnokságának. Ezzel szemben Sömmerdában meg kell említenem egy Wagner nevű fogtechnikust, aki a häftlingek fogait javította; nagyon nagy jóindulattal, barátságosan viselkedett mindig velünk szemben. Sokszor olyan munkát végzett, amiért egyáltalában nem fizetett a munkaadó muníciógyár.

Őreink, akik már Auschwitzból való elindulásunkkor velünk jöttek, legnagyobbrészt felszabadulásunkig velünk maradtak. Eleinte a Wehrmachthoz tartoztak, azután a SS-hez osztották be őket, de lelkileg a legnagyobb része ezeknek nem alakult át a megváltozott parolival. Hartmann, Scheilen, Rudolf Wolf, ezek mindvégig jóindulatúak voltak velünk szemben. Különösen komisz, szadista négy volt a lágerben, akik sokszor a legcsekélyebb ok miatt verték a häftlingeket; Otto Rein- hardttól kapták kiképzésüket a häftlingekkel való bánásmód tekintetében. Hans Künzler - egy egészen fiatal SS, műegyetemi hallgató, jól beszélt angolul - volt a gazdasági tiszt, és még két régi SS (az egyiket Müllernek hívták, a másik nevét nem tudom), az utóbbi kettőt el is helyezték tőlünk.

Április hónapban, ha nem is közvetlenül Sömmerdát, de környékét a szövetséges repülők már erősen bombázták, különösen a tőlünk 30 km távolságban lévő Erfurtot és a 10 km-re lévő köledai repülőteret majdnem minden este. A Berlin, Marburg, Breslau és Lipcse támadására induló repülőgépek is minden nap felettünk vonultak el. Április 3-án pa153