Pásztor Cecília: Senkiföldjén - Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 45. (Salgótarján, 2004)

Lágerlélet. Auschwitzba deportáltak és kisegítő munkaszolgálatosok visszaemlékezései

ingecske és egy köldökkötő volt becsomagolva. Biztos tudomásom van róla, hogy ezt a csomagot a Todt- elómunkás tette le a sátor elé a kisbaba részére. Táborparancsnokunk ezzel az esettel kapcsolatban, hogy több szülés a munkáslágerben elő ne fordulhasson, megvizsgáltatta a láger összes nőit, hogy ki terhes közülük, a koncentrációs lágerbe elszállítandó. A szülő nőt is gyermekével együtt el akarta szállíttatni.

Rám és másik orvostársamra ráparancsolt, hogy pusztítsuk el a gyermeket. A parancs dacára mi nem voltunk hajlandók természetesen ezt megtenni, mert az orvos gyógyít, de tudatosan nem öl. Nem forszírozta tovább a dolgot, ellenben másnap egy SS-nő elvitte tőlünk a gyereket, többé nem is láttuk a szerencsétlen kis porontyot. Az anya lágerünkben maradt, két hét múlva már dolgozott is, egészségesen haza is érkezett tudtommal.

Még egy epizódról szeretnék beszámolni. Augusztusban a lágerből kilenc beteget vittem egy SS felügyelőnő kíséretében a horsti kórházba. Amint keresztülmegyek az egyik utcán, szembejön velünk egy öreg nénike, fején tepsiben gyümölcsös kalácsot vitt. Amikor bennünket meglátott, a tepsit levette fejéről és elosztotta közöttünk a kalácsot. A felügyelőnő rászólt, hogy ezt nem szabad csinálni, 6 azonban ezzel nem törődött, összeszidta a felügyelőnőt, ne legyen olyan kegyetlen, nem látja, milyen éhesek ezek a szegény nők, és majd neki ad a jó Isten mást. Az SS-nő erről az esetről nem tett jelentést a lágerben, erről biztos tudomásom van. Az illető SS-nőt Maria Reichnek hívták, aki egy más alkalommal az egyik tehetetlen, beteg häftling elé térdelt és befűzte a cipőjét. Ezt a nőt később elhelyezték tőlünk.

Táborunkban politikai szervezkedések nem voltak, híreket a munkások a munkahelyen a többi idegen munkástól szereztek, és mi, akik a lágerben voltunk, tőlük értesül152

tünk a mindenkori hadi helyzetről.

Szeptember 8-án óriási légitámadást kaptunk, mely alkalommal háromszáz emberünk pusztult el. A sebesülteket a környékbeli kórházakba szállították, ahol úgy az ápolószemélyzet, mint az orvosok legjobb tudásukkal igyekeztek megmenteni szerencsétlenjeinket. Közülük többeket meg is mentettek, nemcsak az életnek, hanem úgy gyógyították őket, hogy ma hasznos tagjai lehetnek a társadalomnak. Különösen ki kell emelnem két orvos nevét: dr. Bertran kórházi sebész főorvosét a horsti kórházban és dr. Eugen Gängt, akik a legnagyobb önfeláldozással igyekeztek ápolni és gyógyítani häftlingjeinket. Néhányat közülük teljesen önzetlenül a keserves lágersorból kiemeltek, mert ameddig csak lehetett, a kórházban tartottak. A Gestapo felhívására sem bocsátották el őket a kórházból, csak amikor a horsti kórház evakuálására került a sor, akkor bocsátották el őket takarókkal, ruhákkal, élelmiszerekkel felszerelve. Azonban a gelsen- kircheni Gestapo a takarókat és élelmiszerek egy részét azután elvette tőlük, amikor hozzánk szállították a lágerbe. Ezeket az embereket csak Sömmerdában láttuk viszont.

Szeptember 11-én, miután az egyik légitámadás a másikat érte, elszállítottak bennünket Sömmerdába, ahová egy nap alatt értünk. Még Gelsenkirchenben ötszáz embert Essenbe helyeztek el tőlünk, háromszáz ember volt a bombatámadás következtében veszteségünk, azok közül sebesültek szállíthatók voltak kb. harmincán, úgyhogy 1250 emberrel indultunk el Sömmerdába. Itt fabarakkokban voltunk elhelyezve, teljes kényelem, vízvezetékes mosdók és WC-к voltak. Az egyik barakkot reviernek rendezték be. Itt a munka fizikailag könnyebb volt, mert muníciógyárban dolgoztak, azonban a munka időtartama hosszabb, és lelkileg is erősebben vette igénybe az embeViciim's . First «am«:

Haás Lipótné Ba lassagy arma t