Pásztor Cecília: Senkiföldjén - Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 45. (Salgótarján, 2004)

Rendeltetési állomás: Auschwitz. A gyűjtőtáborok és a deportálás

A 20. század elejére a zsidóság és a szociáldemokrácia összefonódott az emberek tudatában. A politikai val- lásellenesség a felekezetből kiszakadni vágyó, hitüket már nem tartó zsidókat jellemezte, akik a munkás- mozgalomban érezték magukat végre teljesen egyenlőnek. Amíg az 1918-as polgári forradalomban, annak vezető szerveiben a zsidó származású politikusok jelentős, de nem kizárólagos szerepet játszottak, az azt követő proletárdiktatúrában már ők voltak a meghatározók. A zsidóságot ért későbbi - általánosító, a hagyományos antiszemita klisékre épülő - vádak azonban megfeledkeztek arról, hogy a terrornak zsidó áldozatai is voltak és a hazai zsidóság döntő többsége passzívan szemlélte az eseményeket, avagy éppen szembehelyezkedett a bolsevik hatalommal. Az 1918-1919-es forradalmakat követően a Horthy-rendszer antiszemitái azután a haza elárulásával, a gazdasági és politikai hatalom meg- kaparintásával vádolták meg a teljes zsidóságot, őket téve felelőssé minden rosszért, még Trianonért is. Az 1930-as évek végére ez a vélekedés a végletekig fokozott gyűlöletkeltésbe torkollott, mely egyenesen vezetett ahhoz, hogy a magyar társadalom eltűrte, sokszor támogatta is a zsidókkal szembeni embertelen megkülönböztetést.

június 10-én, a kora reggeli órákban elrendelték a németek az állomásfőnökségnek, hogy a VIII. vágányra „sorozzák össze" az üres „G"-kocsikból álló szerelvényt. A Gyarmaton álló kocsikhoz még behozattak Magyarnándorból, mert a németek szerint mintegy 25-30 kocsira lesz a nap folyamán szükség.

Délelőtt egy csendőrtiszt jelent meg két SS tiszt társaságában a rak- tárnoki hivatalban, s a szerelvény kiállítása és állapota felől érdeklődtek. Az egyik német az akkor szolgálatban lévő raktárnoktól azt kérdezte, hogy egy kocsiba hány „főt" lehet berakni?

Pongrácz Elemér raktárnok - akit kollégái fennhéjázó és az urakhoz dörgölődző magatartása miatt „nagyképű"-nek neveztek egymás között - azt válaszolta:- „Emberből harmincat, zsidóból hatvanat!"

(A háborgó igazságérzet megnyugtatásául: Pongrácz Elemért és családját ezért a kijelentéséért az 1950-es évek elején internálták, illetve a városból Patvarcra telepítették ki.)

Mialatt az állomáson folytak a munkálatok a „halálvonat" szerelvényének előkészítésén, a nyírjesi táborban riadót rendeltek el. Felsorakoztatták a szerencsétlen, elcsigázott embereket. Kiadták a parancsot a pribékek: most már mindent itt kell hagyniuk, csak a legszükségesebb személyi holmijukat hozzák magukkal egy-egy kis kendőbe kötve. Azt mondták „megnyugtatásképpen", hogy majd Németországban kapnak minden szükséges „felszerelést".

Aztán elindították a menetet a gyilkos-melegen tűző júniusi napon, a dohánypajtáktól ki a Csesztvei útra, majd azon végig be a városba, a vasúti felüljáróhíd lábáig. Ott, jobbra kanyarodva, a mai TÜZÉP-telep területén (ahol a vasútállomás kerítése mellett akkor úttest húzódott ki a Szügyi útig), addig a kapuig, amely ma is megvan a TÜZÉP és a fűtőház között. Ez volt az az útvonal, amelyet szülőföldjükön kellett megtenni a balassagyarmati zsidó hitközség tagjainak, utolsó útjukként.

A Csesztvei úton vonult az elgyengült, elcsigázott, már szinte mindenbe belefásult emberáradat. Az öregek botjukra, esetleg valamelyik fiatalabb családtag karjára támaszkodva vonszolták magukat. A fiatal nők, édesanyák karjukon cipelték kisgyermekeiket, a nagyobb testvérek kézen fogva húzták kistestvéreiket. Fájós lábú, idős asszonyok, akik azelőtt a város aszfaltjárdáján is csak rövid sétára vállalkoztak, most ott bicegtek a rossz minőségű makadámút köves, poros szalagján.

A sok csoszogó láb hatalmas porfelhőt kavart a menet fölé. A melegtől és a gyengeségtől izzadt testekről patakokban folyt a víz, s a sós izzadtságra tapadt a por. Az öregek félhangosan, gépiesen mormolták az ősi imákat. Az elfáradt, éhes kisgyerekek sírtak, s arcocskájukon a lefutó könnyeket a rátapadt porral együtt kenték szét, kis kabátjuk, ingecskéjük ujjába törölték orrukat.