Pásztor Cecília: Senkiföldjén - Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 45. (Salgótarján, 2004)
Rendeltetési állomás: Auschwitz. A gyűjtőtáborok és a deportálás
tünk. Se lámpa nem égett, sem semmiféle világítás, mert besötétítettek, és ezzel el volt intézve. Egyszerűen azt sem tudtuk, hogy a gyerekekkel hogy tudnak megállni, nemhogy lefeküdni. Nos, mondom, Márta, tudod mit? Kiszedjük a kátránypapírokat, hogy levegő legyen, és annyit lássatok, hogy leülhessetek. Jó? Hozzáfogtunk ketten az én barátnőmmel, és az összes lekátrányozott ablakot kitéptük, és azok így leestek a padlóra. Mindenki hálálkodott, hogy milyen okosak voltunk és ügyesek. Hála nekünk, világosság is lett, és mindenki olyan csodálatosan beszélt. Ültünk a babérjainkon, hogy milyen ügyesek voltunk, amikor is két csendőr úr rohant föl, hogy ki volt, aki kivette a kátrányt? Hát, mi tettük. (Részlet Hídváry István interjújából.) Cs. Gy.-né: Arról emlékezetes a bányaistálló nekem, hogy le volt szórva a szalma a földre. Azt mondták, vihetünk, hát csináltuk ilyen tarka ágyhuzattal ágyneműt. Azt is vittük magunkkal, és mi azt hittük, hogy milyen szerencsések vagyunk, mert a fedett helyre bekerültünk a szalmára. És mikor lefeküdtünk és elkezdtek szaladgálni a patkányok, én elkezdtem sivítozni, hogy én itt nem maradok... Tehát édesanyámmal voltam bent, és azt mondtam, hogy én ezt nem bírom, hogy rajtam a patkány szaladgáljon, inkább alszom kint, majd megszárítjuk az ágyneműt. Úgyhogy kimentünk a szabad ég alá. Ott zuhogott az eső... Zuhogott az eső, erre emlékszem, és a férfiakat eleve kintre tették, és valami fészer, nem, nem fészer, valami tető volt. Arra emlékszem, hogy a bátyámnak első dolga volt, hogy az ágya fölé deszkadarabot kerített, és megcsinálta a könyvespolcát, hogy a könyveit fölrakja. Ennyi emlékem van. A rengeteg ember. Nem tudnám számszerűsíteni. Volt ott padlás, szóval nem volt már az emberi, az már egy lézengés volt, és még azt sem tudnám megmondani, hogy hány napig voltunk ott... Csak egy színes, őrült kavalkád, ami az én emlékezetemben megmaradt. Nem sokat töltöttünk ott, úgy rémlik." (Részlet Hídváry István interjújából.) (43.) Balassagyarmatiak emlékei a nyírjespusztai dohánypajtáról Weisz Oszkárné és Weisz Anikó: A pusztán dohánypajtákban nyertünk elhelyezést, fekvőhelyül csak igen kevés szalmát bocsátottak rendelkezésünkre. Még innen is naponta vittek be vallatni embereket. Az egyik nyomozó megjelent Deutsch főrabbinál, kényelmesen leült, szétvetette a lábát, és ezt mondotta: „Juj, de fáradt vagyok, egész éjjel vertem" - ezzel megmutatta dagadt kezét... Fiatalabb férfiakat és leányokat kivittek mezőgazdasági munkára, általában azt hittük, hogy ezzel meg is ússzuk a dolgot. Sajnos, ez a hie115 v-«ÍW, «V--' ! < 4' V V"« >“> tői '>*Wvr )■' ' ' ?V<“T.X- -... . ... ■ » •xm^r’V’4 * ___ ■Vb&T T К T.V ~ -f —«• <, • * £ * „4,у * - > -г;:.. Ы**« ■....:r W A 19. század közepéről fennmaradt zsidó házasságlevél (keszubó) a Nógrád Megyei Levéltár gyűjteményéből. A rabbi az esketés alatt olvasta fel a házasság érvényességét garantáló okmányt.
