Pásztor Cecília: Senkiföldjén - Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 45. (Salgótarján, 2004)

Előszó helyett

Kiábrándítólag és igen nyomasztólag hatott mindnyájunkra az a tény, hogy az ellenállásnak országszerte semmiféle komolyan vehető jele nem volt.

A vidék „zsidótlanítása" olyan gyorsan, olyan tervezetten és hatásosan indult be, hogy arra eladdig még nem volt példa. A német beszámolók ma is hangsúlyozzák: a felügyeletük alatt működő hatóságoknak igen sürgős volt a „végső megoldás". Hogy az miképpen zajlott le a már megszállt területeken, arról nem voltak ismereteink. Minden újabb intézkedést, ami megsemmisítésünket célozta, úgy tüntettek fel, mintha az lenne az utolsó. Még a gettóba is úgy költöztünk át, mintha csupán a háború végéig maradnánk, s közben mezőgazdasági munkára kölcsönzik majd ki asszonyainkat. A kiválasztott hatóságok „jó munkája" és a sajtó „hűséges megnyilatkozásai" tettek róla, hogy a közvélemény, ha nem is helyeselte az ilyen brutális eljárást, de tűrte, szükségesnek és természetesnek vette.

„Befogadtattál és kitaszítattál" - e biblikus idézet megrendítő jellemzése a fájdalmas történelmi folyamatnak, a katasztrófának, amellyel nem tudunk elszámolni. Sem mi, „kitaszítottak", sem a „kitaszítok" utódai. A magyar államiság ezeréves története alatt az ország szabad (monarchikus) alkotmányossága sokakat befogadott. Jöttek önként bevándorlók, jöttek meghívottak, száműzöttek, szegény sorsúak és jogtalanul elítéltek. Jöttek idegen hatalom elnyomói, katonák és hivatalnokok. Boldogulásukra egyaránt megadatott a lehetőség, tárt karokkal való befogadásuk azonban nem gaA háború után egy újabb diktatúra fosztotta meg a Heksch családot a polgári otthontól...