A társadalomtörténet-írás helyzete hazánkban. Ipar és társadalom a 18-20. században - A Hajnal István Kör- Társadalomtörténeti Egyesület 10., jubileumi konferenciájának előadásai. Salgótarján, 1996. augusztus 22-23. - Rendi társadalom, polgári társadalom 10. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 41. (Salgótarján-Budapest, 2003)
Iparostársadalom az iparosítás előtt - Faragó Tamás: Céhek és kézművesek Magyarországon a 17–19. században a számok tükrében
94 Ipar és társadalom Faragó Tamás okozhat. Ennek ellenére ezeket az adatokat becslési alapként elfogad- hatónak tekintjük. Magát a kézművesek létszámbecslését azon az alapon végeztük el, hogy feltételeztük, hogy az 1857 körüli arányaik - némileg csökkentett mértékben nagyjából a 18. század végi állapotokra nézve is érvényesek. Ezt a feltételezést azzal indokolhatjuk, hogy ismereteink szerint egy-két fejlettebb gócot - elsősorban Pest-Budát - kivéve ez alatt az idő alatt a népesség életmódjában, gazdálkodásának technológiájában, eszközkészletében még nem ment végbe igazán lényeges átalakulás. A mezőgazdaság eszközváltása (vaseke elterjedése, kezdődő gépesítés) elsősorban a nagybirtokokon indult meg, a közlekedési infrastruktúra kiépülésének (út- és vasútépítések) hatása, csakúgy, mint a nagyipari fejlődés terjedése pedig inkább csak az 1860-as, 1870-es évektől kezd a fővároson kívül is számottevő mértékben érződni. Mindezek figyelembe vételével az 1780-as években Magyarország kézműves népességét 150-180 ezer, Erdélyét 16-20 ezer főre becsüljük (Melléklet 10. táblázat), melyeknek Magyarországon körülbelül 40^5 százaléka, Erdélyben nagyjából egyharmada lehetett legény és inas. 37 Mekkora lehetett ezen a kézműves rétegen belül a céhbe szervezettek illetve a céhen kívül dolgozók aránya? A kézmüvesipartörténeti szakirodalom a „kontárok" arányát 20 százalék körülire becsüli, 38 ez azonban adataink szerint aligha tartható az ország nagy részére illetve a 18. századra vonatkozóan. Úgy tűnik, hogy a céhbeszervezettség kapcsán hasonló helyzet, hasonló térbeli és időbeli külöbségek állapíthatók meg, mint amelyet a céhszervezetek száma, elterjedtsége alapján már leírtunk. (Természetesen ennek mértéke is eltérő regionálisan, településtípusonként és időszakonként.) Bár összefoglaló adatokkal a céhbeszervezettségre vonatkozóan egyelőre nem rendelkezünk, megpróbálunk néhány nagyobb területre vonatkozó, következtetésre - kisebb-nagyobb hibával - alkalmasnak tekinthető részadatot bemutatni. A 37 Becslésünk végeredménye eltér az eddigiektől, ugyanis Dávid Zoltán (1971. 637-639.) és Heckenast Gusztáv (1959. 1019.) sokkal több kézművest: 156 ezer mestert (kétharmad részben városiakat) és 100-120 ezer legényt és inast feltételezett a 18. század végére vonatkozóan a szűkebb értelemben vett Magyarországon. Saját számításaink eredményei egyébként közel állanak az 1828. évi adóösszeírás összesített adataihoz, de ennek nagyságrendjét körülbelül 40 évvel korábbi időszakra nézve valószínűsítik, a segéderők (legények) vonatkozásában pedig azt lényegesen meghaladják. Az általunk a 18. század végére vonatkozóan Magyarországra nézve becsült közel 100 ezer főnyi önálló kézművessel és 50-80 ezer főnyi segédszemélyzettel szemben ugyanis az 1828. évi országos adóösszeírás kereken 78 ezer önálló kézművest és 27 ezer főnyi alkalmazottat (segédet és munkást) tüntetett fel (BÁCSKAI V. -NAGY L. 1984. 152.). Erdélyre nézve jelenleg nincs hasonló pontosságú adatunk a 18. század végéről, így e régióra nézve megadott számaink inkább csak jelzéseknek tekinthetők, melyeket egy alaposabb kutatás igen nagy mértékben megváltoztathat. 38 DOMONKOS O. 1991.;EPERJESSYG. 1988.
