A társadalomtörténet-írás helyzete hazánkban. Ipar és társadalom a 18-20. században - A Hajnal István Kör- Társadalomtörténeti Egyesület 10., jubileumi konferenciájának előadásai. Salgótarján, 1996. augusztus 22-23. - Rendi társadalom, polgári társadalom 10. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 41. (Salgótarján-Budapest, 2003)

Iparostársadalom az iparosítás előtt - Faragó Tamás: Céhek és kézművesek Magyarországon a 17–19. században a számok tükrében

84 Ipar és társadalom Faragó Tamás az országot. A kiemelkedő kézművessűrüséggel rendelkező területek közé tartoznak a szász vidékek (Szepes megye, Erdélyben Szeben, Brassó és Beszerce vidéke), a Közép-Dunántúl (Győr és Veszprém megyék), az északnyugati határmente (Pozsony, Trencsén, Túróc megyék), valamint Bács megye. A céhes szervezettségben élenjáró Sopron mutatója, kb. harmadával alacsonyabb, mint a legmagasabb kézművessürüséget mutató szász területeké és 20 százalékkal alacsonyabb Bács megyénél is. Vagyis a kézműves sűrűség nincs teljesen szinkronban a céhsürűséggel. Olyan területeken is az átlagosnál magasabb a kézművesek aránya, ahol alacsonyabb mértékű a céhes szerveződés (Zemplén, Heves megyék, az Alföld déli része és keleti pereme, Dél-Dunántúl). Egyes esetekben viszont alacsony kézművessürüséget találunk „céhesedettebb" vidékeken (Trencsén, Liptó, Sáros, Nógrád, Torna megyék). A két utóbbi tényező - a céhesedés és a kézművesipar fejlettsége - közötti összhang elsősorban a nyugati határnál, az Észak-Dunántúl, valamint a Duna-Tisza közén érvényesül. Még világosabb eltérések tapasztalhatók akkor, ha a történeti Magyarország 1870 körüli iparosodottságát - melyet az iparral foglalkozó összes kereső összes népességhez viszonyított arányával mértünk - visszük térképre (Melléklet 3. térkép). Eszerint két nagy területegyüttesben összhang van a mutatók között. A nyugati határ mentén, a Kisalföldön, a Duna-Tisza közén, valamint a szászok lakta önkormányzatokban viszonylag fejlett általában az ipar, sok a kézműves és magas a céhbeszervezettség mértéke. A hegyvidékeken, az Alföld keleti részén, Horvátországban és Erdély nem szászok lakta területein egyaránt alacsony az iparral foglalkozó népesség, a kézművesek és a céhek aránya. Néhány kisebb területen azonban a fentiekkel ellentétes tendenciák észlelhetők. Barsban és Zalában például viszonylag számottevő mértékű céhbeszerveződött kézművesség található, az ipari foglalkoztatottak összadata azonban átlag alatti ipari fejlettséget tükröz. Ezzel szemben a Dél-Dunántúlon, Hevesben, Szatmárban, Temesben és Fiume környékén viszonylag nagyfokú az ipari foglalkoztatottság, míg a céhesedés, valamint a kézművesek aránya alacsony mértékű. Vagyis a területi eloszlások eltérései azt jelzik - amit a továbbiakban még bizonyítani próbálunk -, hogy bár a kézművesség fejlettségi szintje és a „céhesedés" között van kapcsolat, valójában azonban két különböző jelenségről: egyrészt egy intézmény, egy gazdaság- és társadalomszerveződési forma elterjedéséről, másrészt a munkamegosztás (az ipar és a mezőgazdaság szétválásának) gazdaságtörténeti folyamatáról van szó. A kettő a kézművesipar-történeti esettanulmányokat végző kutatók gyakran észlelhető 14 A kézművessürűség itt használt mutatója megegyezik a nemzetközi kutatásban elfogadottal (ABEL, W. 1978.; NIPPERDEY, T. 1994.), mivel kiküszöböli a népességeloszlás (a népsűrűség) területi egyenlőtlenségeit.