A társadalomtörténet-írás helyzete hazánkban. Ipar és társadalom a 18-20. században - A Hajnal István Kör- Társadalomtörténeti Egyesület 10., jubileumi konferenciájának előadásai. Salgótarján, 1996. augusztus 22-23. - Rendi társadalom, polgári társadalom 10. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 41. (Salgótarján-Budapest, 2003)

A társadalomtörténet-írás helyzete hazánkban - Benda Gyula: A társadalom-történetírás helyzete és perspektívái

A társadalomtörténet-írás helyzete és perspektívái 29 1980-as években, vagy még korábban megfogalmazott programokat követ. Hiányzik a megújulás: a társadalomtörténészek korfája alul megvékonyodott. A társadalomtörténeti szintézisek sem valósultak meg, nincsenek kézikönyveink. A társadalomtörténet leginkább cikkekben él. A közvélemény számára szinte nem létezik, mivel termékei nem fogyaszthatók. Az ígéretes Mikrotörténelem sorozat abbamaradt, az új történetszemlélet egyelőre leginkább idegen nyelvekből fordított munkákban jut el az olvasókhoz. A rokon- és társtudományoknak sem kedvezett a rendszerváltás. A szociológia meggyengült, elvesztve hivatalos pozícióit és ellenzéki pátoszát is. A hazai szociológusok egyre inkább panaszkodnak, hogy az amerikai tudomány négereivé válnak. Az antropológia önálló léte még mindig kétséges, egyetemi pozíciója gyenge, szervezeti elkülönülése a néprajztól alig indult meg. A szociológiai oktatásban nagyobb helyet kapott a társadalomtörténet, történeti szociológiai szakág alakult ki, de ez a történelem egyben vesztett történetiségéből, a szociológia szolgálóleányává vált. A polgárosodás fogalma és értelmezése körüli vitákban egyszerre volt látható a közös érdeklődés és a teljesen más nyelven való beszéd. A viták során értelmezések, fogalmak voltak a középpontban, nem bővült igazából az értelmezhető tények köre. Az amerikai szakszociológiák megerősödésével tovább gyengült a társadalomkutatás történetisége. A közélet, a politika terén kettős tendencia figyelhető meg. A publicisztikában, a politikai nyelvben a megnyilatkozások egy részében a történetre hivatkozó beszédmód visszafordult a társadalomtudományokat megelőző hagyományokhoz, nyelvezethez. A másik rész átveszi a modern társadalomtudományos beszédmódot, de nem vesz tudomást a hazai történeti kutatásokról, azok eredményeiről. Az új- és legújabb kori történelem kutatóinak gyakori élménye, hogy miközben számos fórumon a vita arról folyik, amivel a társadalomtörténet is foglalkozik, ennek eredményei, szemléleti vívmányai nem kerültek be a politikai, közéleti vitákba, az empirikus történeti anyaggal dolgozó történetírás marginális maradt. A Bíbó-értelmezés például nem vesz tudomást arról, hogy a 16-17. század vagy a kiegyezés korának értékelése alapvetően megváltozott. Erdei Ferenc kettős társadalma is nélkülözi mind a mai napig a történeti operacionalizálást és verifikálást. A történeti demográfia és népesedésünk válságjeleinek politikai beszédmódja sem találkozik össze. A kor az átértékelést, a jelenre orientált interpretációt többre becsüli, mint a valós történeti ismereteket. A politikai és történeti vitákban a nyelvek, a hagyományos nemzeti és modern társadalomtudományos diskurzus élesen elválik, szinte képtelen a kommunikálásra. Az okoknál könnyű lenne csak arra hivatkozni, hogy az új, alapvetően két táborra oszló és azonosulást kívánó szellemi életben a közvetlen politikai elkötele-