A társadalomtörténet-írás helyzete hazánkban. Ipar és társadalom a 18-20. században - A Hajnal István Kör- Társadalomtörténeti Egyesület 10., jubileumi konferenciájának előadásai. Salgótarján, 1996. augusztus 22-23. - Rendi társadalom, polgári társadalom 10. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 41. (Salgótarján-Budapest, 2003)
A társadalomtörténet-írás helyzete hazánkban - Benda Gyula: A társadalom-történetírás helyzete és perspektívái
30 A társadalomtörténet-írás helyzete hazánkban Benda Gyula zettségtől távol eső társadalomtörténet érdektelenné vált, a társadalomnak pártos történeti zsurnalisztikára van szüksége minden oldalon, a történeti önismerettől még messze vagyunk, a jelenben éppúgy, mint múltunkban. Az ellenzéki kerekasztal egységét felváltó politikai megosztottság megosztott történelmet kíván, nem pedig új történetszemléletet. Ebben az értelemben a társadalomtörténet-írás marginalitása még erény is lehetne. De fel kell figyelnünk arra, hogy valóban egy áttörési lehetőség maradt kihasználatlanul, s ennek okai valószínűleg nem egyes emberekben, hanem a hazai társadalomtörténet-írásban keresendők. Leegyszerűsítve úgy fogalmaznék, hogy a társadalom-történetírás körül szerveződő történelem nem jutott el a szintézisalkotáshoz, a kézikönyvszerü tudáshoz, megrekedt egy kutatói, levéltárosi elit belső életében, annak sajátos beszédmódjaként. Ennek oka valószínűleg nemcsak a marginalitás, az OTKA által szétszabdalt kutatási lehetőségek, a nagy programok lehetetlensége, a könyvkiadás szétesése és átalakulása, hanem a társadalomtörténeti szemlélet változása is. Nyugaton az 1980-as években erős bírálat érte az új történetírásokat s a társadalomtörténetet is. Ennek nyomán sokan ma már episztemológiai fordulatról beszélnek. A makrostruktúrák változását társadalomtudományos elméletekkel értelmező, magyarázó szemléletet felváltotta a mikroközösségek tanulmányozása, az emberi cselekvés, a tapasztalat, a megélt történelem vizsgálata; a magyarázatot a megértés. A mély struktúrák elemzése helyett a mindennapi élet közvetlenül megfigyelhető jelenségeinek elemzése került előtérbe. Ennek műfaji következménye, hogy pillanatnyilag a nagy összefoglalók lehetetlenek. A fejlett országokban, ahol a történeti kutatások kumulatív hatása szinte megszakítatlan, ez nem okoz gondot. Magyarországon viszont egymásra torlódnak a befejezetlen vállalkozások, szinte mindig mindent elölről kell kezdeni. E területen nagyon hiányzanak a tudományos akadémia, a szakmai egyesületek, a helyi tudományos vállalkozások kontinuus programjai. A forráskiadás, a kézikönyvek készítésének hosszú távú tervei még mindig nem készültek el, s a tudományos érdeklődés változása számos területen nehezíti is ezen feladatok felvállalását. Ez a társadalomtörténetre is igaz, egyszerre kellene megnövelni a hagyományos kézikönyvek számát és új kutatásokat indítani. A hazai társadalomtörténet két évtizedes termése, a jelenben is folytatódó kutatások sokszínűek és változatosak. A sokszínűség egyenes következménye annak, hogy nem kötődik egy domináns elmélethez (iskolához), hanem eklektikus. Alapvető jellemzője alapján talán társadalomtudományos történelemnek nevezhető. Értem ezalatt azt, hogy elsősorban a szociológiai és az antropológiai elmélet és fogalmi rendszer felhasználásával kísérli meg a történelem korszerűsítését. Ezen belül természetesen számos irányzat különíthető el, jóllehet ezek sajátossá-
