A társadalomtörténet-írás helyzete hazánkban. Ipar és társadalom a 18-20. században - A Hajnal István Kör- Társadalomtörténeti Egyesület 10., jubileumi konferenciájának előadásai. Salgótarján, 1996. augusztus 22-23. - Rendi társadalom, polgári társadalom 10. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 41. (Salgótarján-Budapest, 2003)
A társadalomtörténet-írás helyzete hazánkban - Benda Gyula: A társadalom-történetírás helyzete és perspektívái
28 A társadalomtörténet-irás helyzete hazánkban Benda Gyula múzeumokban dolgoztak. A magyar történetírás társadalomtörténete tárhatja fel részleteiben e folyamatot és elemezheti majd okait. Az új szemlélet fokozatosan korábban elhanyagolt kérdéseket helyezett az érdeklődés homlokterébe: egyrészt a nemességet, másrészt a polgárságot (vállalkozó), valamint általában az eliteket. Időben pedig a 18-20. századra koncentrált, a magyar polgárosodás vagy modernizáció jobb megismerését, modernebb értékelését keresve. Az 1980-as évekre a társadalomtörténet sajátos történeti véletlenek révén alulról szerveződött meg, s e formájában modellként szolgált más tudományterületek számára is, gyüjtőmedencéjévé lett számos új társadalomtudományi és történeti törekvésnek. Ez egyben változást hozott a beszédmódban is. A részdiszciplína-felfogást felváltotta az új szintézis, a történetírás és történetszemlélet egészét megújítani kívánó új történelemtudomány eszméje. A változást jelzi a történeti antropológia megjelenése, az új történetírások (pl. New Urban History) jelentkezése. Az új történetírás szemléletváltása ígéretesen összefonódott az ideológiai, politikai életben zajló változásokkal, s kimondatlanul is élt az a lehetőség, hogy a széles értelemben vett társadalomtörténeti szemlélet egy új civil társadalom alapvető beszédmódjává, diskurzusává válhat, s leváltja az állam-, a politika-, az eseménytörténetre épülő nemzeti történelmet. A polgárosodás fogalma egyszerre vált a politikai nyelv részévé és a társadalomtudományok, a történettudomány vitáinak tárgyává. A társadalomtörténet jelszóként, programként a hivatalos intézményekben is központi szerepet kapott, majd pedig lehetőség nyílott új tanszékek, karok keretében saját intézményrendszer teremtésére is. A könyvkiadásban, a kutatási támogatásokban is megnőtt a társadalomtörténet súlya. A kérdés az volt, hogy a lehetőségekből nemzedéki áttörés, új intézményi struktúrák, műhelyek és iskolák születnek, vagy pedig némi személyi átrendeződéssel a társadalomtörténet felszívódik a történettudomány kialakult intézményi szerkezetébe. A lehetőségek nem valósultak meg. A hazai történettudomány intézményi struktúrája - „megfogyva bár, de törve nem" - átvészelte az elmúlt évtizedet. A rendszerváltás során a politikatörténeti primátus még meg is erősödött. A nemzeti történelem átértékelése, a politikai rendszer kiépítésének szükségletei a hagyományos politikai történetírást visszahelyezték korábbi jelentőségébe. Az egyetem, az akadémia elvesztette az állampárti „hivatalosságból" származó irányító szerepét, a hazai történetírás széthullott. Ennek vannak határozott előnyei, de egyben jelentős hátrányai is. A magyar történetírás sokszínűvé vált, de hiányoznak a nagyobb kutatási programok. Az új szakképzés és tudományos minősítés törvényes keretei lassan kialakulnak, tényleges tartalmuk egyelőre ismeretlen. A régi és új közötti fél évtized nem kedvezett a szakmai értékrendnek, az elmélyült kutatásnak. A társadalomtörténetben a legtöbb OTKA vagy más pénzalappal támogatott kutatás az
