A társadalomtörténet-írás helyzete hazánkban. Ipar és társadalom a 18-20. században - A Hajnal István Kör- Társadalomtörténeti Egyesület 10., jubileumi konferenciájának előadásai. Salgótarján, 1996. augusztus 22-23. - Rendi társadalom, polgári társadalom 10. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 41. (Salgótarján-Budapest, 2003)
Iparostársadalom az iparosítás előtt - Pozsgai Péter: Torna mezőváros iparosai a 19. század közepén
Torna mezőváros iparosai a 19. század közepén VJJ_ A kézműves mesterségek látható szerkezeti állandósága, illetve bizonyos fokú átrendeződése „mögött" fontos az egyes szakmák képviselőinek - s így egyúttal iparuknak - stabilitását megvizsgálni. A mezőváros társadalmában a kézművesmigráció időről-időre jelentős mértékben átalakította a kézművesség személyi összetételét, amely ugyanakkor érthető módon nem jelentett nagyobb változást az alapvetően a helyi igények kielégítését szolgáló mezővárosi mesterségek szerkezetében. 27 A mezőváros mintegy másfélezres lélekszáma és a közeli nagyobb ipari-kereskedelmi központok (Kassa, Rozsnyó, Miskolc) korlátozták az ipari tevékenység növekedését és a specializáció magasabb fokának kialakulását. A környező falvak paraszti népességét bizonyosan a tornai iparosok látták el a falusi kézművesek által nem készített, vagy azokénál jobbnak számító termékekkel, ez a kevéssé differenciált - és bizonytalan - keresleti többlet azonban nem eredményezhette a kézművesség felfutását és nem ösztönzött a nagyobbfokú specializálódásra, az egyes szakmák nagyobb differenciálódására. Az 1852. évi 74 kézművesből 23 fő változatlanul szerepel 1857-ben és 1869-ben is. Ok alkotják a mezővárosi kézművesség stabil rétegét a vizsgált időszakban. 28 Négy kivételével (lakatos, molnár, ács, festő) az 1852-ben szereplő összes mesterséget képviselik. A 23 közül 11 esetében kimutatható, hogy az ipart átadja valamelyik - a lajstromokban jelenlévő - családtagjának (fiának vagy vejének), két esetben pedig (kerékgyártó és kovács) más szakmát tanulnak az utódok. A mezővárosi kézművesség stabil rétegébe tartoznak azok a kézművesek is, akik 27 Az 1828-as országos összeírásban 50 adózó kézművest tüntettek fel Tornán. Közülük 22 kézműves családnév szerepel az 1852-es összeírásokban, két esetben csak 1857-ben, illetve 1869-ben találkozunk azonos családnevű helybeliekkel, náluk nem lehetett iparos tevékenységet kimutatni. Egy további esetben pedig csak 1869-ben „bukkan fel" egy kézműves 1828-ban is előforduló családnéven. Az 1852-ben összeírt tornai kézművesek kevesebb, mint egyharmada tekinthető többgenerációs iparoscsaládok leszármazottainak, míg a többség feltehetően elsőgenerációs mezővárosi lakó volt. A fluktuáció hátterében egy jelentős arányú, észak-déli irányú kézművesmigráció mutatható ki a Felföld nagy múltú céhes kézművességgel rendelkező központjai és az Alföld északi peremének mezővárosai között. Torna a két nagytáj közötti karsztvidéki és Bódva-völgyi „közvetítő zóna" egyik állomásának tekinthető. - Az egyes mesterségek képviselőinek 1828-as létszámát összevetve az 1852. és az 1869. évivel jelentősebb aránycsökkenést csak a kőművesek (11 fő) és a kalaposok (7 fő) körében tapasztalható. A kőművesek számának jelentősebb csökkenése (11-ről 7-re, majd 4-re) - ugyanúgy, mint az ácsok létszámának jelentős növekedése (1-ről 4-re) - lehet, hogy jelen esetben is az összeírások eltérő évközi időszakban történő végrehajtására és a különböző célú adatfelvételi szempontokra vezethető vissza. A szűcsmesterek száma illeszkedik a mesterség csökkenő tendenciájához (6 főről 5-re, majd 3-ra), míg a szabóké a fokozatos bővülést (3 főről 4-re, majd 6-ra) példázza. Legnagyobb arányú növekedés 1828 és 1852 között a csizmadiák (2 főről 7-re) és a vargák (1 főről 5-re) körében látható, az asztalosokon kívül (1828-ban egy sem szerepel 1852-ben viszont már 6 főt írtak össze). 28 A kézművesek stabilitásának vizsgálatára lásd pl. DÓKA K. 1979. 213.
