Salgótarjáni zsidótörténet általános és középiskolások számára - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 42. (Salgótarján, 2004)

A salgótarjáni zsidóság története a Holokauszt után

és inkább Pesten, nem Salgótarjánban. Ortodox vallásos nem biztos, hogy tudnék lenni, a szigorú vallási előírásoknak nem biztos, hogy meg tudnék felelni, azokhoz nem tudnám a mai életemet hozzáigazítani. Ha külföldre megyek, vagy bárhol járok, mindenhonnan hozok haza köveket, hogy zsidó szokás szerint kivigyem azokat a nagyszüleim sírjához. A péntek esti gyertyagyújtást szintén nagyon szép dolognak tartom, szívesen csinálnám, hiányzik is. De például hogy két tűzhelyem vagy két hűtőszekrényem legyen, külön a tejes és a zsíros ételeknek... az azért sok. Egy hitét tartó zsidó barátom mondta erről, hogy a tudat a fontos, hogy tudd, hogy hová tartozol. Baráti társaságom vegyes, közülük sokan nem zsidók. Ha azonban megismerkedek valakivel, akiről kiderül, hogy zsidó, akkor őt abban a pillanatban közelebb érzem magamhoz. Nagyon jó dolog olyasvalakivel beszélgetni, akinek nem kell kimondanom, hogy zsidó vagyok, elég csak egy fél mondat, hogy megértsük egymást: például arról, hogy tanultak-e héberül vagy voltak-e Izraelben. Ugyanakkor tudom, hogy ezzel nincs mindenki így. Voltam egy zsidó hagyományőrző táborban, ahol úgy gondoltam, hogy mindenki szeretni fog mindenkit, és hogy teljes lesz majd az egyetértés. Csapatszellem az volt, de rájöttem, hogy a zsidók között is vannak önző, hiú, irigy emberek, akik nem feltétlenül szeretik a másikat. Mit jelent számomra, hogy zsidó vagyok? Nagyon nehéz kérdés. Mindent és semmit. Sokat. Büszke vagyok rá és örülök neki. Egyáltalán, soha nem szégyelltem, és nincs olyan hely, ahol én ezt ne vállalnám fel. Nem érzem, hogy a zsidók másmilyenek lennének emberileg - bár ekkora élettapasztalatom talán még nincsen —, de azt magam sem tudom megmagyarázni, hogy a legjobb barátaim mégis miért zsidók, és miért pont velük érzem jól magam. Számomra zsidónak lenni nem egy történelmi adat, hanem az életem. Én nem egy történelmi könyvben olvastam el, hogy hogyan deportálták a zsidókat. A nagyszüleim, apukám szülei és azok testvérei ezt átélték, én erről tőlük tudok, nem egy olvasmányból. Salgótarjáni zsidó fiatalokhoz nem köt semmi, kapcsolataim igazából csak Pesten vannak. Ott élhet zsidó életet az én korosztályom is. Az ottani lehetőségeket szívesen kihasználom, pontosabban kihasználnám, ha több időm lenne. Járok például zsinagógába vagy a Bálint-házba, ahol saját elhatározásomból egy évig héberül is tanultam. A Jászai Mari téren van egy Rothschild élelmiszerbolt, ott mindig megnézem a kóser részleget. Nem eszem kósert, de valami miatt eleve nem szeretem például a szívet, a véres húst, amit zsidóként egyébként sem ehetnék. Hátrányom nem volt még abból, hogy zsidó vagyok, eltekintve kisebb gúnyos megjegyzésektől, s előnyöm is csak emberi, érzelmi, és nem például anyagi értelemben származott belőle. (Ha egy zsidó például megtudja rólam, hogy én is zsidó vagyok, akkor közelebb kerülünk egymáshoz, bensőségesebbé válik a viszonyunk.) De ezek az élmények mind Pesthez kapcsolódnak. Itt Salgótarjánban nincsen zsidó élet, a fiatalok körében legalábbis egyáltalán nincsen. A legfőbb oka ennek, hogy nem is élünk itthon. Mindenki Pesten vagy máshol tanul. A legnagyobb gond, hogy Salgótarjánban nagyon kevés zsidó lakik, akik szinte kivétel nélkül a hetvenes, nyolcvanas korosztály tagjai. 88