Salgótarjáni zsidótörténet általános és középiskolások számára - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 42. (Salgótarján, 2004)

A salgótarjáni zsidóság sorsa Magyarország német megszállását követően

Nem tudom a dátumot, mikor, ar- fmm ra emlékszem, hogy Reinicken1^*^**' dorfba kerültünk hárman: a sógornőm, S. Márta és én. Repülőgép-alkatrészt csináltunk, és éppen mert ilyen kis vékonyka voltam, engem nem raktak géphez. Az általuk készített alkatrészen az utolsó fázist, a finomcsiszolást öreg német munkások csinálták. Az általuk megmunkált hengerek festése és finom reszelékbe mártása lett az én munkám, a munkaköröm. Ezt tizenkét órán keresztül csinálni borzalmas volt... A szegény sógornőm a munka legnehezebb részét végezte. A nagydarab nyersvas hozzá került be, ami végül csak pár dekás alkatrész lett, de addig neki kellett emelgetni. Egyszer majdnem tragikus dolog történt. Valahogyan került mindanynyiónknak egy-egy törölközőként szolgáló rongydarab. Mivel csak egy volt, ezt állandóan mostuk, és a gépnél, a forró lapon szárítottuk. Az említett alkalommal az egyik törölközőt bekapta a gép, leállt az egész gépsor. Szabotázzsal [a munka szándékos akadályozásával] vádoltak bennünket, de leginkább Annuskát, a sógornőmet, mert az ő gépénél történt meg a baj. Azt hitték, hogy direkt csinálta, hogy ne készüljön több repülőgép. Hát ezt valahogy megúsztuk, és őt sem ölték meg. (Hídváry István interjúja Cs. Gy.-nevel. Részletek.) Auschwitz. Idős néni és kisgyerekek a gázkamra felé indulnak Több sorstársam egybehangzó véleménye szerint, bár rossz volt . az élet munkaszolgálatban is, de nyaralás volt még a deportáláshoz [a koncentrációs táborokhoz} képest. Ott teljesen ki voltak szolgáltatva az SS-pribékeknek és kapóiknak [a náci német „védosztag" embereinek és az őket segítő foglyoknak], állati módon bántak velük, és ütötték-verték a szerencsétlen kimerült, csontig lesoványodott deportáltakat. Nekem személy szerint is volt alkalmam megismerni az SS-ek kegyetlenkedéseit, mert 1945. január 28-án, amikor már mindenki előtt világos volt a szovjet csapatok győzelme, a magyar nyilasoktól az SS-ekhez adtak át bennünket. Tanúja voltam annak is, hogy egy magyar őrnagy jelenlétében az egyik sorstársamat összerugdosták, még a szemét is kiütötték. Ruha és lábbeli nélkül, étlen-szomjan, napokig meneteltettek bennünket, de nem volt szabad kilépni a sorból, mert {aki megtette}, az könnyen az életével fizetett. Volt köztünk egy 17 éves fiatal, aki nagyon éhes volt és elfogadott egy jobb érzésű embertől egy bögre tejet (amit nem látott az SS), de szerencsétlenségére rácsöppent a ruhájára, amit megláttak, ott a helyszínen tarkón lőtték. De találkoztam olyan német szakaszvezetővel is, aki nem hitte el, és csak propagandának [itt: alaptalan hírverésnek] tartotta a zsidók deportálását és kivégzését, mert mint mondotta, a „németek kultúremberek, ilyet róluk csak az ellenségeik állíthatnak". (Berkovics Izidor visszaemlékezése az 1944-es zsidóüldözés salgótarjáni * eseményeire. Részlet. Lásd: Mementó 1940-1945, 18-20. oldal.) 66