Salgótarjáni zsidótörténet általános és középiskolások számára - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 42. (Salgótarján, 2004)

A salgótarjáni zsidóság sorsa Magyarország német megszállását követően

Augusztus végén átvittek a C lágerba, ott töltöttünk egy éjszakát a szabad ég alatt. Még mindig nem dőlt el, hogy gázba megyünk-e vagy dolgozni, még nem volt meg a szerelvény. Úgy döntöttek, még egy szelektálás [válogatás] lesz. Mi tarjániak természetesen vigyáztunk egymásra. Köztünk volt egy nagyon jó barátnőm, G. Ilike, aki nagyon gyenge, rendkívül gyenge fizikumú volt. 19 éves volt akkor, de csak 13 évesnek nézett ki. Nagyon szép, gyönyörű gyerek volt. Ekkor már nem kint az udvaron, hanem bent a teremben szelektált Mengele, és Ilit kidobta a gázba indulók közé... Rettenetesen odavoltunk. 3 0x3 0-as, négyszögletes ablakok voltak jó magasan ezen a barakkon [építményen], ahol a szelektálás történt. A rohangálásban nem figyeltek oda, mi betörtük az egyiket és felálltunk egymás kezére. Én álltam fel és bekiabáltam Ilinek: Ide gyere! Odajött meztelenül - akiket a gázba küldtek, azokkal levetették az „elegáns" daróc-, zsákszerű ruhát -, és felugrott az ablakig. Azt hiszem, még egyszer nem tudná megcsinálni, én aztán a többiek segítségével kihúztam, végig a kitört üvegen, meztelenül. Csurom vér lett, de így megmenekült. Még azon az éjjel elindult velünk a vonat Ravensbrückbe. (Hídváry István interjúja Sz. A.-nével. Részlet.) [Auschwitzban, a kiválogatás püST] után] felsorakoztunk, és arra em- 1 lékszem, hogy valahová betereltek. Rajtam jó erős síbakancs volt, hát ez volt az első, amit elvettek, és kaptam helyette egy fatalpú, negyvenvalahányas férficipőt. Az egyik gömbölyű orrú volt, a másik hegyes. A ruháinkat levetették, és a gyönyörű hosszú hajam lenyírták... Mi legelőször a későbbi revier [ejtsd: revír, jelentése: betegszoba] épületébe kerültünk. Epületébe? Hát a földre. Azt tudom, hogy megláttak az ismerősök, én leültem a földre, és a 44-es cipőmtől az arcomat se látták. Elkezdtek nevetni a szituáció groteszkségén [a különös helyzeten]. Még nagyon frissek voltunk... Az appelről [azaz létszámolvasásról] biztos tudja, hogy órák hosszat tartott, ötös sorokban... Reggelire felsorakoztattak hajnalban... Egy, aki legelőre állt ebben az ötös sorban, annál volt valamilyen lábos, amit a vagonokból összeszedtek, abba öntöttek feketekávét. Ez volt a reggeli, ez kézről kézre ment, mindenki vigyázta a másikat, hogy- egyet kortyol-e vagy többet, eztán, ha mindenkin végigment, akkor megint kezdődött elölről, amíg tartott. Ez volt a reggeli. És a szenvedés a sorban állással. Ebédre hoztak valamit, óriási küblikben [biliszerű edényekben], de ne kérdezze, hogy az mi volt, mert én abból soha egy nyeletet megenni nem tudtam. A reggeli feketét megittam, de ezt én nem tudtam megenni, mert ez olyan minősíthetetlen volt. Hát úgy is néztem ki. Estére adtak, biztosan hallotta, korpakenyeret, szögleteset, abból kaptunk egy darabot, ahhoz kaptunk egy kis kocka margarint, olyan is volt, mintha egy szelet parizer lett volna. Én ezen éltem. (Hídváry István interjúja Cs. Gy.-nével. Részletek.) Napi élelmiszeradag Auschwitzban 65