Salgótarjáni zsidótörténet általános és középiskolások számára - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 42. (Salgótarján, 2004)

A salgótarjáni zsidóság sorsa Magyarország német megszállását követően

Elhoztak egy század munkaszolgálatost az óvodába akkor, köztük a G. Gy.-t is... Nagyon stramm [délceg] katona volt, és nagyon szerették őt, a századában közszeretetnek örvendett, és hozzá talán bizalmasabb volt valahogyan az őrmester, és ő már tudta akkor a híreket. Elmondta, hogy bevitték őket a bányaistállóba, tehát akkor az idevezényelt munkaszolgálatosokkal csináltatták meg az istállóbeli szállást, ahova aztán az anyjukat, a gyereküket meg a testvéreiket vitték. Mert sok salgótarjáni volt ebben a munkaszázadban. A Hoffman Bandi, doktor Hoffman Endre, ő orvos volt, ő volt, akire emlékszem. Képzelje el azt a tudatot, hogy őnekik kellett megásni, megcsinálni ezt az istállót... Na, ezután nem volt olyan egyszerű, hogy lemegyünk a bányaistállóba, mert mindannyian téli-nyári holmit csomagoltunk, amit el akartunk vinni, mert hát {úgy tudtuk, hogy] dolgozni fogunk menni... Nekünk nem volt se lovunk, se kocsink, végig húztuk az Óvoda tértől a bányáig, úgy húztuk magunk után a lepedőben a cuccunkat. ... végig állt a tömeg a későbbi Bartók Béla utcán, arra emlékszem. Nem is érdekelt a tömeg, akik álltak kint, hogy örültek vagy nem örültek. A harmadik házban lakott az én osztályfőnököm és matematikatanárom, Horváth Gyuláné, ... kijött a kerítéshez, és végig zokogta és kiabálta, hogy Zsuzsi, vigyázz magadra! No, hát ilyen volt. O ilyen. A menet végén volt még egy, a fordulatnál, a pataknál, ott voltak azok a szörnyű bányászházak, abban lakott az özvegy Ladányiné, aki még kirohant és adott egy darab kenyeret anyámnak, hogy Lenke, ezt vidd még magaddal! Ez mégis emberi megnyilvánulás volt. Nem akart senki megmenteni vagy eldugni, nem akart senki. Közönyösek voltak az emberek. (Hídváry István interjúja Sz. A.-nevel. Részletek.) Az összes jómódú asszonyokat öszszeszedték és vallatni kezdték a csendőrségen, hogy hol van a vagyonuk. Az én testvéremnek, Rózsinak a fejét bekötötték egy reszelt tormás zsákba. Ezt képzelje el! A Kovács férfiakat [jómódú likőrgyárosok} úgy megverték, hogy a talpuk kék volt. Nem bírtak járni. Mikor bekerültünk a bányaistállóba, azok úgy feküdtek, mint a hullák. (Hídváry István interjúja G. A.-nével. Részlet.) [®S3® Mi egy jó fél napot vártunk az iskolaudvaron a bevagonírozásra várva, és hallottuk a kiabálást, ordítást, jajgatást, ahogy a csendőrök verték, kínozták ezeket az embereket. Idős és fiatal férfiakat, nőket is többek között. Az egyik nő, a Friedmanné - a gettóban velük együtt lakott -, valamit bevallott, és így elengedték. Elmondta, hogy rettenetesen megverték, a mellét az ajtó közé szorították, rettenetes kínzások voltak. Fél napon keresztül szinte szenvedtünk, hallva az ordítozást, ezt a kínzást, ami fönt az emeleteken történt a polgári iskolában. (Hídváry István interjúja Z. Gy.-nével. Részlet.) Istálló béli „lakótársaiktól", a rengeteg patkánytól június 13-án „szabadultak meg": vagonokba préselték őket, melyek elindultak Auschwitz felé. A WC nélküli vonaton étlen-szomjan zötykölődtek több napon át. A gyötrelmes út végállomásán a gyerekeket, öregeket és munkaképteleneket gázkamrába küldték és ott végeztek velük, a többieket pedig kis idő elteltével továbbszállították Németországba, például Ravensbrück, Bréma, Berlin gyáraiba, romeltakarításra, üzemek helyreállítására, mezőgazdasági vagy ipari munkára. (..'{