Salgótarjáni zsidótörténet általános és középiskolások számára - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 42. (Salgótarján, 2004)
A zsidóság megtelepedése Salgótarjánban
Ä zsidóság megtelepedése Salgótarjánban Sajátos utat járt be Salgótarján, míg „egyszerű, igénytelen, eldugott kis palócfalucskából" megyeszékhellyé növekedett, s egyedi fejlődésében számos jellegzetességének, titkának kulcsa rejlik. A mai város területén hajdan létező önálló falvakban igen későn, csak mintegy másfél évszázada telepedtek le nagyobb számban zsidó családok. Ez nem volt azonban megyeszerte így: Balassagyarmat — hogy ne menjünk túl messzire — az ország egyik legrégebbi, a kutatók szerint a 15. században alakult zsidó közösségével büszkélkedhet, s például Szécsényben is több évszázados, maholnap háromszáz éves múltra tekinthet vissza a zsidóság. Vajon mi az oka kései salgótarjáni megtelepedésüknek? Városunk bizony nem mindig játszott hangsúlyos szerepet a megye életében, sőt a 17. század vége félé úgyszólván el is tűnt a föld színéről. A Thököly A város múltja olyan, mint a kisnemes családoké. Régi és patinás, de nem sok hasznát élvezik az utódok... Salgótarján az a város, amely nem született, hanem készült. Készült pedig nem olyan szempontok szerint, hogy miként lehetne szebb és városibb város, hanem egyedül és kizárólag az üzemek szempontjai szerint. (S2abó Zoltán: Cifra nyomorúság 1938, 230-231. oldal.) A Nógrád vármegyei zsidóság területi elhelyezkedése 1784—1785-ben (Telek Béla nyomán) Fülek elleni ostroma idején (1682) elnéptelenedett helység még hét esztendő múltán is lakatlan volt, s csak nagyon lassan szállt vissza az élet a halott faluba. 1731-ben mindösszesen 173 lakost találtak itt. Nagyjából fél évszázad ekekével számuk félezerre kúszott, de még mindig a vármegyei „középmezőnytől" is jócskán elmaradva, Dengeleg, Bánk és Tolmács szintjén állt Salgótarján. Zsidót nemigen találunk lakói között. Körülbelül Losonc vonalától északra—a bányavárosok körzetében — egy 1693-as rendelet óta egyébként sem élhettek, s az 1727-ben Balassagyarmat, Szécsény és Losonc mellett számukra letelepedési helyként megjelölt falvakban is csak akkor találtak otthonra, ha földesúri védelem alá helyezkedhettek. Ahogy Biró Lajos írta A bazini zsidók című regényének hőseiről: ahol egy zsidó azt tapasztalta, hogy „a zsidók szorongattatva éltek, hajlott hátúak és nyomott lelkűek voltak, ... nem támadt kedve a maradásra." A területi egyenlőtlenségek a vármegyében csak az 1840-es, zsidókról szóló törvény után kezdtek végre megszűnni, s az ezt követően készült zsidóösszeírásokban bukkanhatunk jelenlétük első nyomaira a korabeli Salgótarjánban is. (Ezelőtt, az •••:
