Nógrád megyei evangélikus lelkészek és tanítók díjlevelei 1784–1804 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 38. (Salgótarján, 2002)
Uhorszka és filiái: Hradistya, Kornalehota
UHORSZKA Az uhorszkai ágostai hitvallású evangélikus egyházközség nemes Nógrád vármegyében fekvő régi anyaegyház, melynek két leányegyháza van, úgymint 1. Hradistya (Hradiáte) 2. Kornalehota (Krna). Mindkettő templom nélkül van, tanítóik azonban vannak. Az uhorszkai lelkész javadalma az anyaegyházban I. Állandó jövedelem. Ide tartozik: 1. Belső telek Uhorszkán a település felső végén a templom alatt, eléggé terjedelmes, viszont dombos. Az Úr 1794-ik esztendejében fából felépített új parókiaépület áll rajta. Az udvar alsó részét a pajta és a Vrsok alatt a völgyben kelet felé az istállók foglalják el. A parókia fölött még egy magasabb hegyen gyümölcsös kert, alatta sík területen egy másik kert a zöldségfélék számára való terül el, amely egyúttal káposztás és kukoricás számára is helynek szolgál. Megjegyzés. Az egyháztagok kötelesek mind az udvart, mind a kerteket kerítéssel ellátni. 2. Külső, azaz a határban található telkek: a. Kert nincs egyáltalán. b. Szántóföld három, ugyanannyi nyomás szerint: ebből kettőt vetnek minden évben, az egyiket őszivel, a másikat tavaszival, a harmadik mindég ugar marad. Közülük az egyik és legnagyobb 10 kóla őszire alkalmas, a felső dűlőben szemben a Dravec patakkal, az út alatt, amelyen Komára járnak. A másik az úgy nevezett Lassan hegyen, külön álló, az iskolaival együtt 7 kilás. A harmadik a Kalinkán a hegy mögött fekszik, amerre Csehbrezóra járnak, közelebb van Pohárhoz, mint Uhorszkához, szintén különálló föld az iskolaival együtt 7 kilás. Megjegyzés: Az egyháztagok végeznek el minden munkát ezeken a földeken. c. Parókiai rét kettő van: - Fedorovka nevű a száraz rétekkel együtt, a hragyistyai és uhorszkai határ között terül el, közepes termés esetén körülbelül 5 szekér szénát ad. - Simonka, a Kalinkák alatti szántó mellett egy kis völgy, sarjúval együtt két szekérrel terem rajta. Megjegyzés, az egyháztagok kaszálják, gyűjtik és betakarítják. d. Szőlőskertek a határban sehol sem találhatók. 212