Nógrád megyei evangélikus lelkészek és tanítók díjlevelei 1784–1804 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 38. (Salgótarján, 2002)

Uhorszka és filiái: Hradistya, Kornalehota

e. Kenderföld a hídon túl, a falu alatt a „k Rovnijám" dűlőben, egy kila magra való, de néha többet kell belevetni, mivel rossz a talaja. *Az egyháztagok szántják és vetik. Megjegyzés. A tekintetes uraság által végrehajtott arányosítás idején a föld­mérő bizonyára neheztelésből (ahogy az egyháztagok is bizonyítják) semmi­féle külső telket nem mért ki sem a parókia, sem az iskola számára. Az imént felsorolt szántókat és réteket maguk az egyháztagok tisztították ki a bozóttól az arányosítás megvalósítása után, részint pedig abból adtak, amit a földméréskor községi szükségletre hagytak meg. így mindenki könnyen megérti, hogy mennyire megkárosodott az uhorszkai lelkész és rektor, aki tudja, hogy az urbárium értelmében a parókiához egész telket, az iskolához pedig fél telket, szántókat és réteket kell kimérni megfelelő helyen. 3. Évi fizetés. a. Készpénzben minden önálló személy úgynevezett kereszténypénzt, azaz négy garast ad. b. Gabonajárandóság. - Minden egyes saját ekéjével dolgozó gazda köteles minden évben egy kila búzát adni. - Azok a lakosok, akiknek nincs igás marhájuk és egynegyed vagy egynyolcad telket használnak, fél kilát adnak. - Zsellérek és mások, akiknek nincs telkük, de az egyházhoz tartoznak, 4 ga­rast és egy kakast adnak. - Az özvegyasszonyok kötelesek egy zsákot vagy 4 garast adni, avagy mind ehelyett egy csomó fonnivalót. а. Baromfijárandóság. Minden önálló személy egy csirkét ad. d. Élelem nem jár. e. Dézsma- és tizenhatodjárandóság nincs. f. Malomból nem kap semmit. g. Minden igás gazda egy szekér tűzifát visz be, amit a pap saját szolgájával felvágat. h. Bort és sört nem kell adni. i. Három offertórium, melynek egyharmad része a rektoré. k. A kantációk csak a rektor urat illetik meg. I. Koleda egy van Háromkirályokkor, amely pénzt, kolbászt, zabot eredmé­nyez, és amelynek egyharmada a rektor úré. m. A mészárosok faggyút adnak gyertyakészítéshez, mindegyik 8 fontot. II. Stoláris javadalom 1. Keresztelésért a pap egy kakast vagy két garast, a rektor pedig az offertóriu­mot kapja. 2. Egyházkezelő asszony avatásáért egy garas és egy kenyér jár. 3. Gyónási offertóriumokból öt rész a lelkészé, a hatodik a rektoré. 4. Beteg gyóntatásért két garast adnak. 5. Az első gyónáshoz való felkészítésért nem jár semmi. б. Házassági hirdetésekért 4 garast fizetnek. 7. Esketésekért, a. Hazaiak esketéséért 4 garast, kalácsot, pecsenyét ad a nász­nép, de közülük csak a násznagy, a vőfélyek, a vőlegény rokonai, még pedig egy-egy garast, a koszorúslányok fél krajcárt, a többiek semmit. 213

Next

/
Oldalképek
Tartalom