Nógrád megyei evangélikus lelkészek és tanítók díjlevelei 1784–1804 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 38. (Salgótarján, 2002)
Szinóbánya
f. Az új negyedtelkes gazdák, akiket az urak csak zselléreknek hívnak, egész eke után másfél kila búzát fizetnek, akiknek csak fél ekéjük van, azok egy kilát adnak. Azon új negyedtelkesek, akiknek még egy ideig ugyan semmilyen fogatjuk nincs, de földet használnak, kötelesek a fentebb említett gabonajárandóságot vagyis búzát megadni, a gabona tetejének lecsapása nélkül, jól előkészítve és Szent Andráskor a parókián összehordani - úgyszintén a báránydézsmát is megadni - az 1799. évi október 30. napján kelt szerződés „B" melléklete szerint. g. A zsellérek, akik nem vetnek, valamint az özvegyasszonyok négy garast adnak. h. Minden önálló személy egy kakast vagy egy tyúkot ad. i. A malmokból semmi sem jár, mivel azok uraságiak. k. A serfőzésből sem kap semmit, habár az arányosítás bevezetéséig, minden nagyünnep alkalmával az egyházközség a hivány alapján egy akó sört adott a lelkésznek. Jelenleg azonban ezt nem hajlandó megadni. I. Minden önálló személy, akinek fogata van, egy fuvar tűzifát ad. m. A három ünnepnapon tartott offertóriumból kétharmad rész a lelkészé, egyharmad rész pedig a rektoré, n. Koleda csak egy van, mégpedig Háromkirályokkor, amelyet a parókiára visznek. Ebből két rész a lelkészt, egyharmada pedig a rektort illeti meg. Pénzt, kolbászt, zabot és egyebet hoznak. Az egyháztagok hálából teszik mindezt. II. Stólajövedelem 1. Keresztelésért nem jár semmi a lelkész úrnak, az offertórium a rektoré. 2. Egyházkelő asszony avatásáért egy garas, kenyér és kakas jár. 3. Házassági hirdetésekért négy garas. 4. Helybeliek esketéséért négy garas, máshonnan valókért megegyezés szerint. Az esketés alkalmával offertóriumot is tartanak, amikor is a násznagyok, a vőlegény, a menyasszony, a nászok és a vőfélyek egy-egy garast adnak, a többiek kedvük szerint. Minden esketés után még pecsenye és morvány is jár. 5. Menyasszonyavatásért négy garas, emellett pecsenye morvány és kendő. 6. Beteg személynek kiszolgáltatott Úrvacsoráért két garas. 7. A gyónási pénzből öt rész a lelkészé, a hatodik a rektoré. 8. Az egyháztagok jótékonykodása, mely a szállásokon lakók sajtadományából és az utasok pénzadományából áll, s amely mint a lelkésznek és rektornak szánt adomány a maga teljességében a lelkész kezébe tétetett le, most maguk a jótékonykodók osztják szét azt a lelkész és a rektor között. 9. Temetésért: a. egész prédikációval 17 garas, vagy három máriás, b. félprédikációval 17 poltura, c. énekléssel 4 garas. Hogy ez az irat hiteles, és hogy a tisztelendő urunk valóságos jövedelmeit foglalja magába, azt mi alulírottak elismerjük és saját kezünkkel tett keresztekkel, valamint a falu pecsétjével megerősítjük. Készült Szinobányán a parókián az Úr 1801. esztendejének május 8. napján. Előttem: Lrptay Sámuel nevezett egyházközség lelkésze. P. H. 176