Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)

ÜNNEP – HÉTKÖZNAP – EMLÉKEZET - I. HAGYOMÁNY – KULTUSZ – KÖZÖSSÉG - Zeidler Miklós: Irredentizmus gyermekeknek

Az irredenta kultusz toposzai az anyagi kultúra mellett a verbalitásban is megjelentek. Az irodalom - vers, próza, színház - ontotta magából az irredenta alkotásokat. Ezek között ritka volt a míves munka, annál több a csámpás mondatokba, gyarló rímekbe gyötört lapos gondolat. Illyés Gyulától Karinthy Frigyesig és Kosztolányi Dezsőtől Krúdy Gyuláig a legnagyobbak közül is sokakat megszólaltatott a történelmi Magyarország elvesztése fölötti fájdalom, Reményik Sándor (alias Végvári) pedig szinte nem is írt másról a húszas években. A mennyiséget azonban a Kiss Menyhértek, Lampérth Gézák, Fövenyessy Jánosok és más önjelölt poéták képviselték. Ismerünk irredenta színdarabokat, és olyanokat, amelyeket irredenta dalbetétekkel adtak elő. Az önálló műdalok száma százakra ment, és a revízió mint téma még a tánczenében is megjelent egyegy mondat erejéig. A dalszerzők között ismert neveket is találunk: Eisemann Mihály, Kacsóh Pongrác és Zerkovitz Béla is komponáltak irredenta nótákat, Seress Rezső pedig még saját verseire is írt zenét. Az irredenta nótagyárosokkal azonban nem versenyezhettek; nyomába sem érhettek egy Kapy Gyulának, egy Lénárt Ferencnek vagy egy Vincze Zsigmondnak, a dalszerzők koronázatlan királyáról, Murgács Kálmánról nem is beszélve. A legismertebb mű Papp-Váry Elemérné nemzeti imája, a Magyar Hiszekegy volt, amelyet még 1920-1921-ben többen megzenésítettek - így Aul Sándor, Dohnányi Ernő, Halmy Miklós és Sipos József, valamint Teghze Gerber Jenő is -, de a legnépszerűbb mégis Szabados Béla melódiája volt. Gyakorta énekelték B. Szabó Mihály jelmondatát - „Csonka-Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország" -, melyhez Szerelin Hugó írt kottát 1921-ben. A kuriózumok közé tartozott még Krajcsi Lajos és Koltay Imre Csak azért is című erdélyi indulója, amelyet a szerzők dzsesszzenekarra hangszereltek. 1927-ben, a Rothermere-kampány idején született a Rossz a térkép, Lacikám című dalocska, amelyben Hetényi-Heidlberg Albert melódiájára Harmath Imre - mint valami trianoni Petőfi a trianoni Arany Lacinak - a gyerekek fülébe súgta, hogy „Rossz a térkép, Lacikám, ezen ne tanulj, I Vár] egy kicsit, Lacikám, készül már az új. /Hármas hegység, négy folyó, ezen nem található, /Rossz a térkép, Lacikám, készül már a jó".

2 E dús és szerteágazó anyagból a továbbiakban a magyarországi irredenta kultusz egy különleges szeletével, az irredenta indoktrináció ifjabb korosztálynak szánt eszközeivel foglalkozunk. A gyermek a propaganda és a kultusz számára a védtelenség, az ártatlanság, a tisztaság, a finomság, a jövő, a bizalom, a reménység jelképe. Az irredenta nagygyűlésekről késztilt felvételeken állandó szereplő az apródnak vagy királyfinak öltöztetett, vagy éppen huszárruhába bújtatott gyermek. A tollas fövegben, kezében jókora Nem, nem soha /-táblával, unatkozó, bámészkodó gyermek azonban aligha fogta fel, mire is használják fel éppen. Pedig neki saját szemé2 HETÉNYI-HEIDLBERG A.-HARMATH 1.1927. 55