Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)

ÜNNEP – HÉTKÖZNAP – EMLÉKEZET - I. HAGYOMÁNY – KULTUSZ – KÖZÖSSÉG - Tóth G. Péter: „Európa véres színháza”. A fájdalom, a kegyetlenség és a vértanúság kultúrája a kora újkori Magyarországon

tő (1679) beszámolója szintén ezeket a túlvilági, egyénekre szabott büntetéseket említi.

68 A „bűnösség kultúrájának" nevezett kora újkori Európában és a „folyamatos pönitenciatartás" évszázadaiban a Vir dolorum, Arma Christi, a Szent Vér és a Szent Sebek, a Mater dolorosa ábrázolásai, a Krisztus szenvedéstörténetét bemutató passió-ciklusok, a vértanúszentek legendáinak programjai, a különböző műfajú és funkciójú képek (freskók, táblaképek, búcsúcédulák, irnakönyvek) egyazon célja, hogy sebeket, a szenvedést okozó tárgyakat (tőr, korbács, fogó, szög stb.) naturális igénnyel ábrázolják, és hogy mindez a 13-14. századtól vált általánossá, azt mutatja, hogy nagy változás következett be Krisztus és a szentek tiszteletében. A test társadalmi nyilvánosság előtti felmutatásának új koncepciója alakult ki, melyben főszerep jutott a szenvedésnek és a fájdalomnak. Krisztus az aktív, „ítélő" pozícióból a szenvedő,, passzív „Fájdalmas" Krisztussá változott, és a szentek ereklye-csontjaira is „felrakódott" a hús. A 12-15. században több párhuzamos jelenség is megfigyelhető, melyek mindegyike a test nyilvánosság előtti fehnu tatásának megváltozásával hozhatók összefüggésbe. Ismét felszínre kerültek a római jog 2-4. századi, elrettentést célzó irányelvei, megjelentek a keresztény túlvilág-ideológiák pokolról és tisztítótűzről alkotott, a kínok számos variációját taglaló táblaképek, illetve a 2-5. században keletkezett, de csak a 11-12. században népszerűvé váló keleti látomásszövegek kínzásokat taglaló fejezetei. A vértanúszentek szenvedéstörténetét bemutató táblaképek az istenítéleti eljárások kiteljesedésének időszakában és az új típusú bírósági eljárás kialakulásának első évszázadaiban szaporodtak meg. Bár a szentek szenvedéstörténetei istenítéleti példázatok voltak, a képek lényegében mégsem a próbákat jelenítették meg, hanem a kínvallatást. Mmdebből következett, hogy a vértanúaktákban és szenvedéstörténetekben szereplő mártír bajnokok és bajnoknők képi ábrázolásai tulajdonképpen nem az istenítéletekkel voltak kapcsolatban, hanem azok a tortúra 13-16. századi megjelenését propagálták. Nem véletlen tehát, hogy a vértanúszentek és a Krisztus szenvedéseit bemutató képek épp akkor jelentek meg tömegesen, amikor az igazságszolgáltatás is átalakult és az istenítélet jellegű eljárások helyett az elrettentést megcélzó büntetések lettek a meghatározóak. A fájdalom megjelenítésében lényeges változásokra a 16-17. században került sor. A középkori táblaképekkel ellentétben az újonnan keletkező, liturgikus célt szolgáló ábrázolások az elrettentés helyett a drámaiságra, a vér, a hús látványa helyett a szellemi megtisztulásra helyezték a hangsúlyt. A testi szenvedések, a fizikai gyötrelmek megjelenítése továbbra is megmaradt ugyan egyes képi ábrázolásokon, de ezeknek már egészen más volt a funkciója. A 16-18. századi, a tömeg elrettentésére készült röplapokon, a társadalmi nyilvánosság modern hordozóin a keresztény szimbolikától megfosztott, szekularizált ábrázolások váltak meghatározóvá. Ezeken azonban az elrettentés naturalizmusa csak a híradás szenvtelenségét erősítette. A képek a megtisztulás nélküli borzalmakról 68 V. KOVÁCS S. 1985. 32