Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)
II. ÜNNEPLŐ FELEKEZETEK – FELEKEZETI ÜNNEPEK - Bősze Sándor: Somogy vármegye és a millenniumi ünnepségek (1896)
„kért rá fent és alant, és ezt sem kapta meg! Tehát itthon maradt a kiállításról!" 32 Simon Sándor, a páti parasztfiú végső soron szintén a hiányzó pénz okán nem jutott el a Városligetbe. Az ifjú falusi ezermester egyébként Inkey József szerint egy igazán bámulatos zongorát készített. 33 Az Ezredéves Kiállítási Alapon ugyanakkor - bár 1898-tól nem volt a kiállítással kapcsolatba hozható kiadás az 1920-as évekig még sikerült évről évre maga előtt görgetni az eredetileg 9 250 forintnyi maradványt és persze ennek kamatait. 34 A megye közvéleményének, ha úgy tetszik, természetes elvárása volt a „birtokos urak" részvétele az ezredéves kiállításon. Az uradalmasnak nevezett vármegye nagybirtokosainak némelyike viszont nem a várakozásnak megfelelően viselkedett, sőt többen - például gróf Somssich Imréné és Svastits Aladár - a másfél százalékos millenniumi pótadóból szerették volna a részvételi díjukat kifizettetni. A Kaposvár vezércikkírója nem is fogta vissza magát, amikor a következő mondatot vetette papírra: „Egy olyan ország, hol a nagy birtokot törvényes intézmény védelmezi, hol az arisztokrácia hagyományos hatalmát, fényét és kivételes jogait alkotmány garantírozza, ott méltán elvárhatja a közvélemény, hogy midőn a nemzet kultúrájának, gazdagságának és hatalmának megbizonyítása nem hiú fényelgés, hanem igazi állami és nemzeti érdek, ott hozzon hazafias áldozatot első sorban a gazdag és hatalmasföldbirtokos osztály.. ." 35 A nagy nap eljöttét a Somogy-ban Roboz István patetikus verse köszöntötte. A kiállítás ünnepélyes megnyitóján a megyét Somssich Andor, a gazdasági egyesület elnöke, Maárffy Emil földbirtokos és Bertalan Alajos, a piaristák jószágkormányzója képviselte. Rajtuk kívül természetesen számos nagybirtokos is jelen volt. A díszmagyarba öltözött Tallián Gyula főispán, gróf Széchényi Imre, báró Tallián Dénes, Makfalvay Géza, Chernél Gyula, Kapotsfy Jenő, őrgróf Pallavicini Ede és Gaál Gyula is a király legkegyesebb megszólításával lettek kitüntetve, majd a következő, felettébb tartalmas diskurzus zajlott le köztük: - „Nagyon szép és nagy kiállításuk van. - Somogyvármegye az ország legnagyobb megyéi közé tartozik Felséges Uram, - szólt Tallián Gyula főispán. - Hallom -folytatá a Király kegyesen - hogy a lókiállításon is a megye a nagy kiállítók közé tartozik. S ezzel nagy kíséretével tovább ment." 36 Nagy feltűnést méltán keltett kiállítási „tárgy" volt a szépen kivitelezett csökölyi parasztház. A kiállítás országos bizottságának néprajzi csoportbizottsága programjában - az ország etnikai viszonyait tükrözendő, a történelmi főcsoport 32 ROBOZ 1.1896,1. p.; lásd még SML ai. 1246/1893. 33 SML EKB 10/1896. 34 SML Számvevőség. 35 SOMOGYVÁRMEGYE 1895,1. p. 36 A MILLÉNIUMI1896,1-2. p., továbbá: ÉVNEGYEDES JELENTÉS 1896,1. p.; SML ai. 1246/1893. 136