Schneider Miklós emlékezete - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 33. (Salgótarján, 2001)
Horváth István: „Csöndes mosoly- józanító irónia"
tár az országos szakma előtt is nagy tekintélyre tett szert, és az intézmény ismert és elismert tudományos műhellyé lett. Élete és alkotó kedve töretlennek tűnt. 1981. június elején még az átalakított múzeumi szárnyba való átköltözést irányította, a hónap közepén már budapesti halálhírét fogadtuk megdöbbenve, hitetlenkedve. 1981. június 16-án hunyt el egy fővárosi kórházi ágyon. Hamvasztás utáni búcsúztatására 1981. július 15-én került sor a salgótarjáni régi temetőben. A pályatársak nevében Vörös Károly köszönt el tőle. A többek között Nógrád megyei Madách-díjjal, Szabó Ervin-emlékéremmel kitüntetett dr. Schneider Miklós levéltárigazgatótól így köszönt el a megye újsága: „Nógrád megye levéltára megfelel a megye memóriájának, hiszen tudományos, igazgatási, közművelődési feladatait példamutatóan végzi. Az intézmény elválaszthatatlanul összekapcsolódott dr. Schneider Miklós személyével, aki megteremtője, megalakítója volt." g 3. A megye memóriája újra itthon működik A megyei levéltár visszatelepítése a 60-as évek elejétől a különböző, megyei és városi testületek, bizottságok előtt mint sürgősen megoldandó feladat jelent meg. A Nógrád Megyei Levéltár a Budapestre költözést követően a Pest Megyei Levéltár kebelében nyert elhelyezést, és a főváros öt helyszínén volt megtalálható. A törzsanyag a Pest megyei tanács épületében, a városok anyaga a Gorkij fasor egyik villájának pincéjében, a községek iratai az Üllői út egyik bérházának alagsorában kapott raktározási lehetőséget. Kisebb anyagrészek a Vigadó tér, a Tanács körút egy-egy épületének alagsorában voltak. Az elhelyezés minőségéről megoszlottak a vélemények. Volt, aki a hetven százalékban feldolgozatlan iratanyag elhanyagoltságát tette szóvá. Schneider Miklós úgy vélte ez az állítás nem helytálló, ugyanis: „a sok hányattatás, a rengeteg veszteséget okozó viszontagság után végre szakszerű kézzel nyúltak az értékes, csonkaságában is jelentős forrásanyagot rejtő iratanyaghoz". Külön is kiemelendőnek tartotta Vígh Károly, Lakatos Ernő, Jánosi Ferenc és Romhányi Emil levéltáros17
