Schneider Miklós emlékezete - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 33. (Salgótarján, 2001)
Szabó Ferenc: Emlékek Schneider Miklósról- húsz esztendő múltán
1950-ben állami státusba került addigi állásukban megmaradt, „levéltárvezető" elnevezésű szakgárdának az Alföldön az egyik fele még a hosszú közigazgatási tapasztalattal rendelkező, a háború előtt levéltáros szakvizsgát tett jogászokból állt. (A Dunántúl levéltáraiban már az államosításkor a történész alapképzettségűek voltak többségben.) A „hivatalnoki" beállítottságot gyakran életben tartotta a vidéki levéltárakban az is, hogy az intézményenként engedélyezett három-négy beosztott munkatárs nagyobb része a közigazgatási segéderők (írnokok, iktatók, irattárosok, altisztek, kézbesítők) közül, néha pedig a „rossz kádernek" minősített volt jegyzők, segédjegyzők sorából származott. Ezek néha haszontalan csodabogárnak nézték a nem nagy számban jelentkező kutatókat. Amikor a hazai levéltárakat közvetlenül irányító LOK (Levéltárak Országos Központja, az 1960-as évektől már a Művelődésügyi Minisztérium Levéltári Osztálya név alatt) hozzálátott a nyugdíjkorba érkezett régi vidéki levéltárosok helyébe újak beállításához, néha pedig új létszámkeret biztosításával a szakmai gárda kiegészítéséhez, lényegében két lehetőség mutatkozott. Szívesen alkalmazta a budapesti egyetemen az ötvenes években képzett levéltár szakosokat, akik közül alig jutott vidékié, azok is inkább a Dunántúlra (mint például Horváth Zoltán Sopronba, Farkas Gábor Székesfehérvárra). Ezt a képzést azonban majdnem két évtizedre leállították. A másik, a bővebb „merítést" engedő és folyamatos lehetőség a helytörténeti érdeklődésű, a levéltári munka iránt vonzalmat tápláló, képzettebb történelem szakos tanárok tábora volt. Ezek közé tartozott az időrend szerint Schneider Miklós és én is, valamivel utóbb Hársfalvi Péter Nyíregyházán, Szita László Pécsett, majd egyre többen mások is . (Ezt az egyébként vékony, de már érdemi gyakorlattal rendelkező „réteget" a hatvanas évtized első felében az Országos Levéltárban kétéves egyetempótló levelező tanfolyamokon képezték ki. Miklós emlékezetem szerint az első kurzust végezte el igen könnyen 1962-ben, magam egy évvel később. Elég hosszú bizonytalankodás után a hetvenes évtizedben indult ismét levéltár szakos illetve kiegészítő szakos képzés egyetemi vagy főiskolai történész oklevéllel rendelkező levéltári munkatársak számára.) 33