Schneider Miklós emlékezete - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 33. (Salgótarján, 2001)

Szabó Ferenc: Emlékek Schneider Miklósról- húsz esztendő múltán

A pályakezdő évek a Szentesi Állami Levéltárban Az időrend fonalára visszatérve, az elmondottak alapján könnyebb lesz megvilágítanunk a kellemes és kulturált kisvárosba. Szentesre érkezett Miklós körüli szűkebb világot és annak szereplőit. Legfőbb támasza az 1956-ban kötött házassága, családja. (Felesége, Murvai Rozália, a jó nevű szentesi kórházban kapott állást, főnővéri beosztásban. A szentesi pályakezdő évben született Andrea leányuk, egyetlen gyermekük.) Egyengette az útját, támogatta őt a levéltár vezetője, az akkor már korosodó dr. Páhi Ferenc is. Páhi a harmincas évektől már főlevéltárosi besorolású volt (de a levéltárban saját bevallása szerint 1950 előtt ritkán fordult meg, mert az alispán megrótta volna érte!), mindamellett megyei közigazgatási előadóként dolgozott egészen a központosításig. A Szentesre kinevezett Schneider Miklósnak közel egy évtizedig, egész szentesi életszakaszán át ő volt a „főnöke". A Miklóséhoz hasonló, előnyösen magas termetével, aranykeretes szemüvegével, igényes öltözködésével, elmaradhatatlan ernyőjével, különösen pedig barátságosan választékos, viccelődő modorával együtt Páhi afféle „régi vágású" jogásznak, népszerű társasági embernek, nem pedig „besavanyodott" levéltárosnak számított. Mint kellemes, szellemes férfiút, a nem ritkán zárkózott és gyanakvó, az idősebb értelmiségieket nem mindig kedvelő pártvezetők, másfelől a felkészült minisztériumi munkatársak is elfogadták. Az utóbbiak egy kissé engedtek is a szigorukból szentesi ellenőrzéseik során. Páhi a pontos szabályozásokat megkívánó és teljesítő életmódhoz szokott, csak ma már apróságnak tűnő dolgokban engedte meg magának a „külön utat". (Erre példa lehet az ötvenes években védőöltözetként „rendszeresített" levéltári munkaköpenyének a szakmában élénk feltűnést keltett színe. Az előírás ugyanis a sötétkéket tette kötelezővé a „levéltári munkaerő"-nek, azaz a hivatalsegédtől felfelé mindenki számára. Egységes sötétkékben dolgozott tehát a levéltárak férfinépe, de a nők zöme is. Páhi a maga szemszögéből ezt a ..formaruhát" a presztízsvesztés, a teljes lecsúszás külső jelének tartotta az őt régről ismerő szentesi polgárok körében, így a „felsőbb akarattal" szembeszegülve, gyakran váltott fehér színű köpenyt szerzett és hordott. Kül34